Ma megválasztott a litéri református közösség lelkipásztorának. Nagy dolog ez a gyülekezetnek, és nagy dolog ez az én életemben is. Biztatás és megerősítés ez a számomra, és Isten különös szeretetének jele több mint egy évtizednyi próbatétel után.
Bevallom, zavarban vagyok. Amikor a választás után, amely egyhangú volt, és behívtak, majd a Gyula, a gondnokunk köszöntött, és végül minden itt lévő választó tagunk megölelt és mondott valami kedveset, nagyon meghatódtam. Jól esett, amikor többen azt mondták, nem először, hogy Isten hozott: itthon.
Amikor ezeket a sorokat írom, két szó jut az eszembe: szeretet és felelősség. Isten azért küldött ide, hogy szeressem ezeket az embereket. S ne csak azokat, akik közösségünk tagjai. Szeressem őket: felelősséggel. Nem mintha már jól értenék ehhez. Tanulnom kell. Szeretni felelősséggel, valahogyan ez kristályosodott ki bennem. Nemcsak itt lenni, itt élni, hanem szeretni az itt élőket: felelősen, rájuk szabottan, okosan és bölcsen.
Ma tehát azok, akik megválasztottak, lelki értelemben rám bízták magukat. Éppen úgy, ahogyan én is rájuk bíztam magunkat. Ez kölcsönös. Én felelős vagyok értük, és ők felelősek értünk. S ez így szép, és kerek.
Most hálás vagyok! Hálás Isten felé, aki idehozott, de azok felé is, akik igent mondtak rám, és szabad utat adtak ahhoz, hogy idekerüljünk. Isten segítsen bennünket közös utunkon!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése