CÉLOZD MEG A MENNYET, ÉS RÁADÁSKÉNT MEGKAPOD A FÖLDET IS." C.S Lewis

2018. december 31.

AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG FELÉ


Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.” (2Kor 5,1)

A körülöttünk lévő világ arra buzdít bennünket, különösen szilveszter estéjén, hogy csak a jelenre koncentráljunk, a pillanatra figyeljünk. Ne foglalkozzunk a jövővel, lényeg az, hogy ezen az estén jól érezzük magunkat.

Pedig az idő, amelynek súlyát ilyenkor egy-egy évnek a végén talán jobban érezzük, mint egyébként, nemcsak a mából áll. Az időt nem lehet pillanatokba merevíteni, az megállíthatatlan és visszahozhatatlan. Egyik perc követi a másikat, egyik nap a másikat, egyik esztendő a másikat. De ritkán gondolunk arra, hogy egyszer majd eljön az a pillanat, amikor nem lesz majd következő. Egyszer vége szakad az időnek, és beletorkollik majd az örökkévalóságba.

Ezen az estén, amíg körülöttünk mindenki más csak a pillanatra koncentrál, mi csendesedjünk el, és kíséreljük meg a lehetetlent: gondolkodjunk az örökkévalóságról!

1. AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG TOVÁBB TART, MINT A FÖLDI IDŐNK. Tudom mosolyogtok most ezen a gondolaton, pedig olyan sokszor feledkezünk meg erről. Olyan könnyen veszünk el a pillanatokban, a jelenben, mintha ez a földi élet lenne minden, és nem tartana sehová sem a létünk.
De figyeljünk most Pál szavaira! Ő az emberi testet és ezt a földi életet sátorhoz hasonlítja. A sátor egy ideiglenes tartózkodási hely, és ez egyszer összeomlik a szó szoros értelmében is. A testünk porrá válik, de mi nem szűnünk meg létezni. Itt véget ér az életünk, hogy odaát folytatódjon tovább. Itt minden ideiglenes, ott minden állandó. És innen oda semmit sem viszünk magunkkal. Mégis milyen sokan vannak, akik az itt elérhető ideiglenesért készek feláldozni mindazt, ami örökkévaló. Pedig az, hogy odaát hol folytatjuk tovább nem az ideiglenes világban gyűjtött kacatoktól függ, hanem attól, hogy volt-e már ideát is élő és személyes kapcsolatunk az Örökkévalóval. Ugye te nem áldozod fel az ideiglenesért az egész örökkévalóságodat?

2. A MÁSIK, AMIRŐL SZÓL EZ AZ IGE, HOGY MINDEN ITTENI TETTÜNKNEK ÖRÖKKÉVALÓ KÖVETKEZMÉNYE VAN. Nagy lelki igazság az, hogy a jelenünkkel alapozzuk meg a jövőnket. Jeremiás próféta ezt írta népéről: „Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát. Korábbi tisztelői mind lenézik, mert látták gyalázatát. Ő maga is sóhajtozott, és elfordult. Ruhája szegélye piszkos; nem gondolt a jövendőre. Szörnyű mélyre süllyedt, nincs vigasztalója.” (JSir 1,8-9)
Mi volt Izrael bűne? Nem gondolt a jövőre. Mi lett ennek a következménye? Szörnyű mélyre süllyedt. A jelenünkkel alapozzuk meg a jövőnket. Olyan igazság ez, amelyet kiejtettek az emberek az elméjükből és szívükből.
Minden itteni tettünknek örökkévaló következménye van. Nem véletlen, hogy így csendesít el bennünket Isten igéje: „Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején…” (1Pt 1,17)
Így éltünk az elmúlt 365 napban? Szent félelemmel? Óvatosan, őrizve önmagunkat, a lelkünket, a gondolatainkat?

3. ÉS VÉGÜL, HA VALAKI MÁR MOST, A MÁBAN AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA NÉZVE ÉLI T AZ ÉLETÉT, AZ SOK MINDENT ÁTÉRTÉKEL AZ ÉLETÉBEN. Az örökkévalóságra nézve sok értékesnek tűnő dolog lesz kacattá, és sok addig értéktelen válik arannyá. Annak, aki így él, már nem az lesz a döntő, hogy mások mit szólnak hozzá, hanem az, hogy Istennek mi a véleménye arról. Az, aki így él, annak nem az lesz a fontos, hogy itt milyen előnyt szerez valamivel, mert tudja itt minden ideiglenes, hanem az lesz számára a fontos, hogy kincse van-e mennyben.
Baranyi Ferencnek egyik versében, amelynek már a címe is sokat mondó: „Valami mindig közbejön”, ezt írja: „Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek / Miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet, / Pedig adódna még idő kifogni az adott időn, / Igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön.
„Aki az örökkévalóság nézőpontjából kezd tájékozódni, az egyszerre rájön, hogy amit addig létfontosságúnak vélt, az semmiség. Nem csak hogy elmaradhat, még kárt is okoz. Mert miattuk marad el az, ami életté tenné a létet. Eltöltünk évtizedeket úgy, hogy éppen csak az élet marad ki belőle, és csak puszta lét az egész.” (Cseri Kálmán)
A te életedben mi az a létfontosságú semmiség, ami miatt halasztod azt, ami életté tenné a léted?

Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.” (2Kor 5,1) – Tudjuk? És ha tudjuk is, hisszük? Ezen az estén ne csak visszafelé nézzünk, hanem előre is. Engedjük, hogy Isten tág teret nyisson előttünk, és Krisztusban ragadjuk meg az egész örökkévalóságot!

2018. december 24.

ENGEDJÜK "FELNŐNI" JÉZUST!



Ezen a karácsonyon arra hívlak benneteket, hogy lássatok végre túl bölcsőn és kisdeden!
 
Mert évek óta ezeknél a képeknél ragadunk! „Jézuskázós” gügyögéssel közeledünk a világ Megváltójához, mintha nem telt volna el több mint 2000 év az ő születése óta! Mintha a Megváltó története, és vele együtt az egész időszámítás belemerevedett volna abba a betlehemi éjszakába, amikor a világra érkezett az Isten Fia.
 
Az első karácsonyról szóló bibliai híradásokban, akkor azt fogjuk látni, hogy a pásztorok és a napkeleti bölcsek sem „prüntyögve” álltak meg Jézus felett. Nem babaápolási cikkekkel, pelenkával, popsi kenőcssel, drága cumikkal, és bébitápszerrel éreztek a jászolhoz. (S akkor sem így érkeztek volna, ha megtehették volna!) Hanem ahogyan olvassuk: „a pásztorok dicsőítették és magasztalták Istent mindazért, amit hallottak és láttak”, a Napkeleti bölcsek pedig: „Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.
 
Karácsony csodájának elő tanúi dicsőítették, magasztalták, leborulva imádták Jézust. Túlláttak a bölcsőn és a kisbabán! Jézus számunkra nem a „jézuska”, hanem a Szabadító, a megígért Immánuel, akiben velünk az Isten!
 
Ugye, kedves felnőttek és gyerekek, egyikünk sem örülne annak, ha minden születésnapunkon csecsemőjátékokkal halmoznának el bennünket a szeretteink. Ki kérnénk magunknak: bennünket senki sem tartson már kis babának! 
 
Ezért kérem, hogy ma engedjétek végre „felnőni” Jézust! Hadd legyen mindannyiunk életében az, aki Ő valójában: a világmindenség Ura, az a Szabadító, aki azért lett emberré, hogy mi Isten gyermekeivé lehessünk!

2017. május 23.