2013. november 9.

Köszönjük, jól vagyunk!

Többen kérdezték tőlem e-mailben, a Facebook-on, vagy telefonon, hogy hogy érezzük magunkat, hogy hogy vagyunk. Különösen néhány nappal ezelőtt, amikor a születésnapom volt. Szóval, hadd válaszoljak itt és így mindenkinek: köszönjük, jól vagyunk! 
Nem azt írom ezzel, hogy könnyebb lett az életünk, és azt sem, hogy minden napunk felhőtlenül telik. Nem is számítottunk erre akkor, amikor elindultunk Jászberényből. Mégis visszatekintve innen oda, a lassan csordogáló híreket hallva, újra és újra abban erősödünk meg, hogy jól tettük, hogy eljöttünk. 
A Dunántúl nagyon más. Egyházi értelemben is. Természetesen, itt is emberek élnek. De érezhető, hogy ezt a vidéket elkerülte az az egykori ébredés, amelyre Dunamelléken ma is építkezni lehet. Környékünkön, néhány kivételtől eltekintve, többségében kiüresedő templomokat, elhaló gyülekezeteket találunk. A lelkipásztor kollégák mindennapi egzisztenciális gondokkal küszködnek. De ott, ahol egy-egy lelkész ajkán megszólalhat az evangélium, azért valami mégis mozgolódik. Mert azok, akiket Isten keres, itt is éheznek az élő igére, a megelevenítő igehirdetésre. 
Mindezzel szemben áll az, hogy a vidék csodálatos! Tele megannyi természeti szépséggel, látnivalóval. A Balaton közelsége, a Bakony, nekem, aki mindig is jobban szerettem a hegyeket, mint az Alföld sík vidékét, mindig tartogat valami rácsodálkozni valót!
Gyülekezetben is, és faluban is lépegetünk előre. Azok, akik eljönnek az istentiszteletre, húsz-harminc ember, azok többségében ott vannak a keddi bibliaórán is. Jó hangulatú, jó humorú közösség a litéri, ahol azok, akik járnak, elkötelezettek és elszántak arra, hogy legyen a faluban református közösség. Megszerettem ezeket az embereket. S bár kapcsolataink még épülnek, mégis érzem, hogy otthonra találunk, otthonra találtunk itt.
Nagyon sokat dolgozom. Van olyan nap, amikor elmegyek reggel, és néhány itthon töltött perc kivételével, csak este érkezem haza. De valamiért már ez is könnyebb, még ha nem is kevesebb. Talán azért, mert van értelme. Még a harcoknak is,  mert azok is vannak. Csak más milyenek, mint amelyek Jászberényben.
Hanna lányunk már óvodába jár. És a beszoktatás idejét éljünk minden nehézségével együtt. Detti nagy rosszcsont! Egészen más, mint Hanna. Melinek pedig nehéz, mert kicsit terhes már az, hogy évek óta nem sok ideje van magára, és a saját dolgaira. Hiányzik neki a felnőtt társaság is. De remélem, hogy ha a lurkók jobban megnőnek, ez is változni fog.
Hát röviden így vagyunk mostanában. Éldegélünk. Az alábbi videót pedig fogadjátok szeretettel. Tihanyban kirándultunk a héten, és az ott készült fényképekből készült ez a kis összeállítás.
 

0 megjegyzés: