Annyi a világ, amit érzékelünk belőle?

Valamikor a 70-es évek Angliájában egy anglikán püspök, név szerint John Robinson, Woolwich püspöke, írt egy könyvet, amelynek ezt a címet adta: "De én ezt nem hiszem…". Tette ezt azért, mert az emberekkel beszélgetve azt tapasztalta, hogy sokan úgy tekintenek a keresztény hitre, mint ami csupa ésszerűtlen zagyvaságot akar igaznak eladni az embereknek. Így sokak gondolatát mondta ki az a kisfiú is, aki ezt mondta: "A hit hinni azt, amiről tudom, hogy nem igaz."

Sokféle meghatározást hallottam már én is arról, hogy mit jelent hinni, és ki az, aki hisz. Idealista, aki nem törődik a realitásokkal. Gyenge, akinek mankóra van szüksége. Szerencsétlen, aki végigbénázza az életét, miközben azt reméli, hogy a halál után egy boldogabb világ várja. 

De mi is a hit, és mit jelent hinni? A Biblia a Zsidók 11-ben így fogalmaz: "A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." - Úgy tűnik, mint ez a bibliai vers is azok véleményét támasztaná alá, akik a hitet és a korlátoltságot egy lapon említik. Mert hogyan értsük ezt a mondatot? Valóban erre akar utalni, hogy lépjünk el a realitások talajáról, és higgyünk el valami totál hihetetlent? 

De vajon a világ annyi, amit felfogunk belőle az érzékszerveinkkel? A világegyetem nem csupa olyan dologból épül fel, amelyet szabad szemmel nem érzékelünk? Emlékeztek még a Mátrix c. filmre? Neo, miután megváltozik, látni kezdi magát a programot, a biteket és bájtokat, amiből az egész gépek által felépített ál-világ felépül. De ehhez belső változásra volt szüksége, ahogyan nekünk is! Egyébként csak annyit érzékelünk a világból, amit érzékszerveink érzékelni képesek.

Persze, furcsa lenne úgy látni a világot, hogy – mondjuk – golyóstoll helyett atomokat, egymással kölcsönhatásban álló protonok és neutronok, kvarkokat és leptonokat látnánk. A körülöttünk mozgó és lüktető  világ pedig csupa láthatatlan, mégis nagyon is létező dologból épül föl. 

Amikor valaki hinni kezd Istenben, akkor nemhogy elmegy a józan esze, hanem sokkal inkább akkor jön meg, mert elkezd számolni a leghatalmasabb realitással, amely létezik. Istent nem látom, ahogyan nem látom az anyag elemi részecskéit sem. De körülnézek, és rácsodálkozhatom a világ apró és hatalmas csodáira, és felteszem a kérdést: „Hogyan állhatott mindez elő a véletlen műveként? Nem lehetséges, hogy emögött a lenyűgöző világegyetem mögött egy mindenekfelett álló Intelligenciának kell állnia?” – S a keresztény hit ezt a realitást nyitja ki az ember előtt: „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” - állítja ugyanitt a Biblia. 

A keresztény hit tehát nem ellensége a gondolkodásnak. A keresztény hit – én legalábbis ezt értettem meg – realista, mert számol azzal, Akinél nincsen hatalmasabb, és nem félelemből, hanem önként, mert reálisan látja és ítéli meg a maga helyzetét, kilátásait, és korlátait: rábízza magát erre a hatalmas lényre: Istenre. Az idézett biblia versek erre biztatnak ma és elkövetkezendőkben mindannyiunkat: ne szégyelljünk megtanulni rábízni magunkat Istenre! Nem elfelejtve azt, hogy az, ami nekünk lehetetlennek látszik, az számára lehetőség arra, hogy megmutassa hatalmát, de legfőképpen irántunk érzett szeretetét!