2013. május 20.

Lélek-jelenlét

Egy asszony szerint a különbséget hívő és nem hívő ember között a Lélek-jelenlét. Nagyon találó ez a meghatározás! A hívő ember életében jelen van a Szentlélek, a nem hívő ember a Lélek jelenléte nélkül él. De mi van akkor, ha a hívő ember életében sem munkálkodhat úgy Isten Szentlelke, ahogyan munkálkodhatna? Egyáltalán létezhet ilyen? Azt kell mondanom: sajnos, igen. Isten Szentlelke a hívő ember hitének frissességet ad, elevenséget, amely áthatja egész életét, gondolkozását, és nem utolsósorban szolgálatait. Az ilyen ember életének jó légköre van, érezni lehet mindabban, amit tesz és mond a Lélek-jelenlétét. 


De ha magam köré nézek azt is látom, hogy vannak kiszáradó hívők, akikből hiányzik ez a frissesség és ez az elevenség. A kiszáradás jelei: a lelki fáradtság, az unottság, a közömbösség, a közönyösség, az érdektelenség. A kiszáradó hívő ember elmarad a gyülekezetből, mert már nem vágyik más hívők társaságára. A kiszáradó hívő ember nem vágyik jobban megismerni Jézust, a múltjából él, az emlékeiből. Ez a hívő nosztalgia.

Az is látom, hogy vannak, akik iszonyatos erővel akarják fenntartani a látszatot. Mások erőlködnek, pótcselekvésből teszik ezt vagy azt. Mintha még élet lenne bennük, szolgálnak. Valamit. Hébe-hóba. Néha bizonyosan előveszik a Bibliát, olvasnak egy áhítatos könyvet, elhadarnak egy-egy imádságot. Így nyugtatják meg a lelkiismeretüket. Azután visszaalszanak.
Fajt József: Kiszáradt fa

"Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz." Zsoltárok 1,3. - Nagyon sokat mondó ez a képe ennek a zsoltárnak! A Lélek jelenléte nélkül olyanná leszünk, mint a kiszáradó fa. Valahol van még benne élet, de pillanatnyilag: csak levelek nélküli torzó. Valami, és mégsem az.

Bárcsak újra megelevenítené ezeket az embereket Isten Lelke! S újra élettel, frissességgel telne meg az életük! Mert szükség lenne rájuk!

0 megjegyzés: