A kanári éneke

Olvastam egy történetet egy emberről, akinek volt egy kanári madara. Nagyon szerette hallgatni az énekét, mert a kanári madár köztudottan gyönyörűen énekel.

Egy tavaszi napon, amikor kint gyönyörűen sütött a nap. Emberünk  úgy döntött, hogy madara kalitkáját kirakja a kertbe, a nagy fa alá, hogy tavasztól-késő őszig odakint hallgathassa a csodás éneket. Így is tett! Felfüggesztett a madár kalitkáját a nagy fa alá az udvaron.

A fán azonban számos veréb lakott, és mielőtt a madár gazdája rájött volna, hogy mi történik, a kanárimadár megtanulta a verebek énekét. Az ő csodálatos madara, miután rossz társaságban volt egész nyáron, elhagyta a régi szép énekét, és soha többé nem énekelt úgy, ahogyan annak előtte. Naphosszat csak csiripelt, egyhangú monotonsággal.

Talán egyszer te is szépen "énekeltél". Valamikor még volt miről. Bizonyságot tettél Krisztusról. De ma már nincsen miről beszélned. Kedved sincsen. A gyülekezeti közösség helyett valami egészen mást választottál, és ma már a közösségen kívüliek nótáját fújod.

Ideje lenne visszatérned...