Morlais Castle-ben vasárnaponként hajnali 4-kor a vasműveknél dolgozó legromlottabb emberek rendszeresen összegyűltek, hogy elfogyasszák a szombat este megvett sört, és verekedjenek. Egy szép vasárnap reggel fél hatkor mintegy húsz megtért fiatal közelítette meg a több tucat duhajkodó munkást. Az egyik ifjú azt mondta nekik, hogy el kellene menniük egy imaórára. Erre azok kigúnyolták. Ők azonban felolvastak néhány igeverset az Újszövetség egyik fejezetéből, és énekelni kezdtek. A munkások ekkorra már megkomolyodtak, sok durva arcot könnyek áztattak. Végül mindnyájan hazamentek, és sokan megfogadták, hogy többé nem mennek oda mulatozni. Ez a gyakorlat jó néhány vasárnap folytatódott, és alig egy hónapon belül százak jöttek össze Morlais Castle legmagasabb csúcsán, hogy imádják Teremtőjüket.
Sok helyen hajnali 5-kor imaalkalommal kezdték a napot a kápolnákban, a kőfejtőkben ebédidő alatt összejöttek imádkozni, és este megint csak imádsággal fejezték be. Számos fiatal még hideg időben is egész éjszakákat töltött imádkozással a szabad ég alatt, mintha elfelejtette volna, hogy testben él. Egy lelkész azt írta: "Meg vagyok róla győződve, hogy az áldott Isten az ébredés elindítását és továbbvitelét a legtöbb, ha nem MINDEN helyen az IMÁDSÁG által végzi. Eredetét és fejlődését minden egyes lakóhelyen az imádsághoz, különösen az új megtértek, új életútra indulók imáihoz vezethetjük vissza. A bűntudat hatása alatt levők szívéből fölfakadó töredező mondatok és az új hívők egyszerű, gyermeki imádságai a leghatalmasabban beszélnek minden jelenlevőhöz. Legyenek bár megtértek vagy megtéretlenek, nem állhatnak ellen a könnyezés kényszerének; az előbbiek örömkönnyeket, az utóbbiak a veszélyérzet miatti könnyeket hullatnak."
A szerző utólag fölkeresett negyven helyet, ahol ébredés történt, és azt tapasztalta, hogy átlagosan húszból egy ember esett vissza; egyes helyeken mindnyájan hűek maradtak. Ez alighanem annak is köszönhető, hogy nagy gondot fordítottak az újonnan megtértek egyéni tanítására, a lelkigondozásra (összekötve a szószéki tanítással), valamint a magas mércéjű gyülekezeti fegyelemre. Akkoriban elterjedt gyakorlat volt, hogy a tagjelölteket csak bizonyos "próbaidő" eltelte után vették föl gyülekezeti tagnak. "Az izgalom nem megtérés, és bármennyire reménykednek és bíznak a saját értelmükben, az hiba és öncsalás, hacsak nincs összeköttetésben a bűnnel szembeni gyűlölettel és azzal, hogy a bűn minden formáját és alakját elutasítják." "A Bibliában nagyszerű és hatalmas igazságok rejlenek, amelyeknek elegendő erkölcsi erejük van ahhoz, hogy felriasszák bárkinek a lelkiismeretét, és megremegtessék a legerősebb idegeket is. Elég öröm van a vallásban ahhoz, hogy fölemelje az érzéseket az extázisig és a kifejezhetetlen örvendezésig - sőt a 'kimondhatatlan, dicsőült öröm' fokáig [1Pt 1,8]. A Szentírás tele van ilyen példákkal." "Ha a szószékeken több lenne az élet és az őszinteség, sokkal több élet és szentség volna a gyülekezetekben is." Adná Isten, hogy így legyen! Uram, "bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!" (Ézs 63,19.)
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2007.05.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése