Az egyik településen, ahol az ébredés egyéves vágyakozás, imádság és fáradozás után érkezett meg, három fiatalember elment arra a közlegelőre, ahol vasárnaponként a környékbeliek szerencsejátékkal szokták tölteni idejüket. Bár eleinte gúnyos nevetéssel fogadták őket, felolvastak nekik egy fejezetet a Bibliából, majd imádkoztak. Rövid idő múlva szétoszlott a társaság, otthagyva még az elnyert pénzt is, és később sem mentek vissza, hanem a vasárnapi iskolába kezdtek járni. Másutt egy imaalkalom résztvevőinek olyan erőteljes tapasztalatban volt részük, hogy hazafelé menet a fiatalok nem tudták abbahagyni az éneklést, amely a szívükben levő mély örömből és békéből fakadt. Amint a falujukba értek, ez az érzés futótűzként kezdett terjedni, akárcsak az éneklés és az imádság. A következő vasárnap sokan felvételüket kérték a gyülekezetbe, a fiatalok imaalkalmakat szerveztek, és az ébredés egyre tovább terjedt.
Amikor Collins kapitány az Aberystwith közelében levő ólombányákba ment dolgozni, ilyen állapotok fogadták: "A munkások többségét bűnös életmódban találtam - a vasárnaprontás és a részegeskedés a legfélelmetesebb méreteket öltötte. Havonta egyszer, szombatonként fizettük az embereket. A következő hétfőn közülük sokan sérült arccal, véraláfutásos szemekkel jöttek a munkába. Némelyikük a kocsmában maradt két-három napon, sőt egy egész héten át, ahol kemény munkája jövedelmének nagy részét elköltötte, és családját az életszükségletek hiányának nyomorúságában hagyta." A kapitány ezután elmondja, hogy Isten csodálatosan meghallgatta a gyülekezetek buzgó imáit, s most már kétszáz munkásuk közt nincs iszákos, vasárnaprontó vagy nyíltan erkölcstelen ember. A férfiak csoportokban dolgoznak, melyek mindegyike 15-20 perces imaalkalmat tart a föld alatt a munka megkezdése előtt, ahelyett hogy régi szokásukhoz híven történeteket mesélnének vagy hazudoznának. Evés előtt imádkoznak, a hét végén pedig összejönnek a föld alatt, hogy a hét áldásaiért hálát adjanak.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése