A mai napon véget ér gyülekezeti imahetünk. Ennek apropóján, és ehhez kapcsolódóan, gondoltam, közreadom a walesi ébredés történetének néhány epizódját. Elgondolkodtató olvasmány!
Trevecca főiskoláján 1857 telén kezdődött az ébredés. A főiskola elnöke erről szóló beszámolójában egy fiatalember szavait idézi, aki a következőket írta egyik gyülekezeti összejövetelükről: "Mielőtt elmentünk volna, szeretett lelkipásztorunk kiosztotta az úrvacsorát... Aztán Isten Igéjének olvasásakor és néhány magyarázó szó után minden jelenlevőt hatása alá kerített valami, amit sohasem tapasztaltunk hasonló módon. Olyan mértékben gyönyörködtünk Isten Igéjének szépségében, ahogy azt addig még sohasem éltük át. Új világosság vetődött rá. Felvillanyozott bennünket, és örömünkben sírnunk kellett. Ez az érzés általánossá vált. Minden jelenlevő a befolyása alá került. A legkeményebb szívűek is megalázkodásra kényszerültek. Egy kis idő után magunkhoz vettük az úrvacsorát, de furcsa érzések között. Aztán énekeltünk, lelkesen énekeltünk, és ismételtük az éneket újból és újból, mert nem tudtuk abbahagyni. Minden szív indítást érzett a folytatásra, és az utolsó két sort egy teljes negyedórán át énekeltük. Aztán a lelkipásztor imádkozott. Olyan imádságot azelőtt még sohasem hallottunk. Úgy éreztük, hogy Istennel beszélgetünk... [A tervezett hazamenetel helyett] mindenki csöndesen a helyén maradt, és ott voltunk egy darabig a legmagasztosabb mennyei érzésekben. Minden szív megalázkodott. Senki sem mert megszólalni, csak a könnyeit hullatta; és attól tartottunk, hogy ha valaki megszólal, megszakítja azt az állapotot. Nem is tudtuk, mihez kezdjünk. Érzéseink oly magas fokot értek el, hogy nehéz lett volna befejezni az istentiszteletet és elválni egymástól anélkül, hogy az isteni befolyást félbe ne szakítottuk volna... Végül a lelkipásztor fölállt, és lassan, nyomatékosan olvasott néhány megfelelő szakaszt Isten Igéjéből. Aztán énekeltünk és megint imádkoztunk. És négy órán át így ment tovább az istentisztelet.
Trevecca főiskoláján 1857 telén kezdődött az ébredés. A főiskola elnöke erről szóló beszámolójában egy fiatalember szavait idézi, aki a következőket írta egyik gyülekezeti összejövetelükről: "Mielőtt elmentünk volna, szeretett lelkipásztorunk kiosztotta az úrvacsorát... Aztán Isten Igéjének olvasásakor és néhány magyarázó szó után minden jelenlevőt hatása alá kerített valami, amit sohasem tapasztaltunk hasonló módon. Olyan mértékben gyönyörködtünk Isten Igéjének szépségében, ahogy azt addig még sohasem éltük át. Új világosság vetődött rá. Felvillanyozott bennünket, és örömünkben sírnunk kellett. Ez az érzés általánossá vált. Minden jelenlevő a befolyása alá került. A legkeményebb szívűek is megalázkodásra kényszerültek. Egy kis idő után magunkhoz vettük az úrvacsorát, de furcsa érzések között. Aztán énekeltünk, lelkesen énekeltünk, és ismételtük az éneket újból és újból, mert nem tudtuk abbahagyni. Minden szív indítást érzett a folytatásra, és az utolsó két sort egy teljes negyedórán át énekeltük. Aztán a lelkipásztor imádkozott. Olyan imádságot azelőtt még sohasem hallottunk. Úgy éreztük, hogy Istennel beszélgetünk... [A tervezett hazamenetel helyett] mindenki csöndesen a helyén maradt, és ott voltunk egy darabig a legmagasztosabb mennyei érzésekben. Minden szív megalázkodott. Senki sem mert megszólalni, csak a könnyeit hullatta; és attól tartottunk, hogy ha valaki megszólal, megszakítja azt az állapotot. Nem is tudtuk, mihez kezdjünk. Érzéseink oly magas fokot értek el, hogy nehéz lett volna befejezni az istentiszteletet és elválni egymástól anélkül, hogy az isteni befolyást félbe ne szakítottuk volna... Végül a lelkipásztor fölállt, és lassan, nyomatékosan olvasott néhány megfelelő szakaszt Isten Igéjéből. Aztán énekeltünk és megint imádkoztunk. És négy órán át így ment tovább az istentisztelet.
Sokan hangosan kiáltottak kegyelemért, akár a szabadban is, amikor munkájukat végezve ismerték föl elveszett állapotukat; mások friss üdvösségük, bűneikből való megszabadulásuk tudatában hangosan ujjongtak, néha örömükben ugrándoztak is a gyülekezetben. Egyes településeken alig vagy egyáltalán nem maradtak olyanok, akik valamelyik gyülekezethez ne csatlakoztak volna. A bányák kérges kezű munkásai a kocsmák helyett az istentiszteleteket és imaalkalmakat kezdték látogatni, és sok korábbi részeges teljes absztinenciát fogadott. Így a kocsmák sorra bezártak - akár az alacsony forgalom miatt, akár azért, mert tulajdonosuk is megtért. A közterületeken a vallás és hit kérdései váltak az általános beszédtémává. Az újonnan születettek, akik között sok volt a nő és a fiatal, sőt tizenéves gyermek is, gyakran imacsoportokká alakultak, és a maguk rendkívül őszinte módján, lelkesen és név szerint imádkoztak szeretteikért, amíg meghallgatásra nem találtak. Általában a keresőkre és a gyülekezetek régebbi tagjaira is óriási hatást gyakorolt a frissen megtértek lelkesedése, őszintesége, valamint a bűntudat terhe alatt roskadozók tusakodása. - Folytatjuk!
Thomas Phillips könyvének kivonata (Bridge Mission Society, 1995)
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2007.05.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése