A farizeus és a vámszedő... egy kicsit másképp... 1.

A.) Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik fiatal, a másik idős. A fiatal megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: életunt, panaszkodó, vagy mint ez az idős is: csak megszokottságból imádkozó, kákán is csomót kereső. Új énekekkel dicsérlek nap mint nap, elmegyek minden ifiórára. Az idős pedig térdre borulva, szinte magába roskadva így szólt: Istenem, elfáradtam a hit harcaiban, légy irgalmas hozzám. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.

B.) Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik idős, a másik fiatal. Az idős meghajtotta fejét, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: könnyelmű,  és meggondolatlan, lusta és lázadó, mint ez a fiatal is: pillanatnyi hangulatok mozgatta, a gyülekezeti élet rendjét nem ismerő. Egész életemben tiszteltem nevedet, naponta imádkozom gyermekeimért és unokáimért , évtizedek óta fizetem az egyházfenntartói járulékot, ott ülök minden istentiszteleten. A fiatal pedig az előtérben állva, még hátul sem akart leülni, hanem csendben így szólt: Isten, látod, milyen üres nélküled az életem, légy irgalmas hozzám. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.