2009. október 31.

Gondolatok reformáció napján

Ma reformáció emléknapja van. 1517 október 31-én, egy 33 éves fiatal pap tanár, név szerint Luther Márton, ekkor szögezte ki 95 pontból álló vitatételét a wittenbergi vártemplom ajtajára. Ezen az eseményen keresztül emlékezünk Isten egyházmegújító tettére mi, protestánsok.
Emlékezünk. Nekem mindig bajom van ezzel a szóval. Egyfelől azért, mert tényleg csak emlékezünk a reformációra, ahelyett, hogy tennénk, élnénk, gyakorolnánk, továbbfolytatnánk azt, amit Luther, Kálvin és a többi reformátor elkezdett. Pedig mind az egyház, mind a mi személyes életünk, szüntelen megújulásra, jobbításra vár. A reformáció már csak emlék. S ahogy körülnézek azt látom, hogy szép lassan elnyeli ezt az emlékünnepet is a halottak napja.
Isten bocsássa meg, de szinte bizonyos vagyok abban, hogy a mai istentiszteleten alig leszünk. Sokan jelezték, hogy a temetőket járják, és elhunyt szeretteik sírját látogatják meg.
Félreértés ne essék! Nem azzal van bajom, hogy valaki elmegy a temetőbe, bár néha már kóros az, ahogyan néhányan erről gondolkodnak. Csak megállapítom, hogy amennyire már nem ünnep nekünk reformátusoknak a reformáció, annyira lett ünneppé számunkra a halottak napja. Így nyeli el a halál az életet.
Másfelől azért van bajom ezzel az "emlékezéssel", hogy a fent említett okból, már nem is emlékezünk a reformációra. Átíródik, vagy inkább felülíródik az a szívünkben, a lelkünkben, az értelmünkben. Véleményem szerint temetőbe menni egész évben lehet, de reformációi istentisztelet egyszer van egy évben. Igaz, az lenne a legjobb, ha fordítva lenne, vagyis egész évben reformáció lenne, és egy évben egyszer látogatnánk a temetőket...

Hasonló poszt(ok):