Az elmúlt időben nagyon elhanyagoltam a "blogolást". Ennek egyetlen oka az, hogy napi feladataim egyszerűen minden gondolatomat és erőmet elszívták. De most, az iskola- és gyülekezet bezárás, időt és lehetőséget ad arra, hogy újra "elővegyem" régi blogomat, és írjak.
Ezekben a napokban nagyon sokféle lelki tartalom jelenik meg a világhálón. Sok lelkipásztor, keresztény tanító, gyülekezet érzi úgy, meg kell szólalnia. Vigasztalnia és bátorítania kell az övéit, és azokat, akikhez eljut az üzenetük. Én ennek örülök! Annak is, hogy nem az ítéletes hangokkal találkozom, hanem a kegyelem és irgalom hangjaival! (Persze lehet, hogy csak ezek jutnak el hozzám!)
A mai napon egy kedves lelkészkollégám - Bella Péter - írását adom közre, aminek a címe is és a benne foglalt gondolatok is nagyon bátorítóak! Olvassátok szeretettel!
Jákób pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé tartott. Elért egy helyre, és ott töltötte az éjszakát, mert a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: Egy lépcső állt a földön, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást, meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.
Az a pusztaság, ahol Jákób menekült, szinte végtelennek tűnhetett, nappal messzire ellátni a kopár, száraz vidéken. Bár a síkot hegyek törik meg, messzeség, ameddig a szem ellát. Jákóbnak ez a nagy tér mégsem a szabadságot adta, nem a hatalmas távlatokat. Szűk volt neki a világ, le volt zárva minden irányba, akármennyire is tág teret adott neki a pusztaság. Elrontott mindent, a visszaút lezárult, nem mehetett oda vissza, ahonnan menekült. Még van három égtáj, de az pedig a lehetetlent és reménytelenséget rejtette magában. Ahogy Jákób este egyedül a feje alá húzza a követ, egy olyan ember képét mutatja, akit bezárt az élete, akinek már nincsenek lehetőségei, aki kiszakadt a megszokott jóból és most nincs semmije. Minden irányból bezárva alszik el.
Csakhogy nincs minden irányból lezárva a fiú élete, nem csak a hátra és az előre, a balra és a jobbra van. Van még egy dimenzió, amihez fel kell nézni. Álmában létrát, más fordítás szerint egy lépcsőt lát, aminek a teteje az égig ér. Egy lépcső, fel. Négy irányban zárva van Jákób élete, de Isten üzen - felfelé nyitva van. Isten ígéretei, hűsége, jelenléte megnyitja a bezárt életet, emberen túli irányba és távlatokkal. És megerősíti. Nem veszi ki Isten Jákóbot a nehézségekből, végig kell mennie rajta, de változni fog, tanulni fog és mivel vele lesz végig Isten, több lesz a végén. Felfelé nyitva van az élete és ez adja meg a lehetőséget Jákóbnak, hogy a négy égtáj felé is ki tudjon lépni. Hogy folytassa az életet, hogy betöltse azt, ami az ő küldetése. Átvenni a nagyapjának, az apjának adott szövetséget.
Felfelé nyitva - ígéri a különös álom, ami az Isten szavának hordozója. Felfelé nyitva - ígéri a mai hívőnek is, bármennyire beszorítva is érezze magát abban a különös helyzetben, amiben most vagyunk. Felfelé nyitva marad minden, legyünk egy kórházszobába vagy a lakásunk falai közé zárva, legyünk száműzve az eddig megszokott távolságoktól és lehetőségektől, valójában soha nem leszünk teljesen beszorítva. Mindig meglesz az a plusz dimenzió, amit az Atya megtervezett nekünk, amit a Fiú visszaadott nekünk és amiben a Szentlélek napról napra segít tájékozódni.
Felfelé nyitva van, és marad az életünk, bármi is történjék.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése