A legsötétebb napokban, 1944-1945 fordulóján írta meg Dietrich Bonhoeffer hitvalló versét. Amit ott a cella mélyen megfogalmazott, az a legmélyebb hitű emberek körülményektől független, azoktól elvonatkoztatni képes hitének győzelmi éneke, vallomása is lehet, igazi újévi lelki himnusz.
Égi erőktől átölelve szépen,
védelmet, vigaszt nyerve biztosan,
úgy vágyom élni most is az új évben,
véletek lenni s menni boldogan.
Még a régi kínok a szívünkben ülnek,
még gonosz napok súlyos terhe fáj,
add üdvösséged zaklatott lelkünknek,
mit nékünk szerzél, ó, égi Király.
És nyújtsad bár a nehéz kelyhet nékünk,
kínnal, keservvel csordultig telit,
hálásan vesszük zúgolódás nélkül,
és áldjuk érte drága kezeid.
És ha örömöt még valaha adnál
e világon és napja ránk nevet,
majd elidőzünk az elmúlt napoknál,
s néked ajánljuk fel az életet.
Lobogjon csendben gyertyáidnak lángja,
melytől eloszlik majd a vak sötét,
add, hogy az ember egymást megtalálja,
tudjuk, a fényed űzi el az éjt.
És bár most minket körülvesz a mély csend,
a világnak hadd halljuk a dalát,
mely láthatatlan körülöttünk felcseng,
gyermekeid magasztos himnuszát.
A jó hatalmak csodás rejtekében
vigasszal várjuk azt, mi még jöhet,
Isten velünk van reggel és az éjben,
s tudjuk, minden nap szent keze vezet.
Ford.: Jakus Imre
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése