2014. május 17.

Euró-Vízió 2.

Ha túllépek a Wurst-jelenség első sokkján, és nem engedem magam elragadtatni azoktól az indulatoktól, amelyekkel lépten-nyomon találkozom, és csak magát a jelenséget vizsgálom, akkor szomorú megállapításokra jutok.

Mert, véleményem szerint, Thomas Neuwirth, alias Conchita Wurst, ízig-vérig egy mű, a mai média-kultúra által létrehozott, jelenség, amely ennek ellenére, mégis üzenet-hordozó, és ezért, túl is mutat önmagán. A kérdés az, hogy mit is akar üzenni ez a szakállas nőnek álcázott férfi?

Erre a kérdésre egy kicsit messzebbről indítom válaszkeresésemet. Ellátogattam Neuwirth/Wurst hivatalos honlapjára, mert arra voltam kíváncsi, hogy ő miként határozza meg önmagát, mint embert, mint jelenséget. Mert két dolgot mindenképpen le kell szögeznünk, minden felhang nélkül, Wurst nem maga az ördög, hanem egy ember, és az is tény, hogy jelenség, még ha oly megosztó is.

Az első dolog az, amit önmagáról mond. Olyan emberként határozza meg önmagát, akinek mellkasában két szív dobog ("two Hearts beating in my chest"). Mit ért ez alatt? Egyszerűen azt, hogy benne két egyéniség lakik, Tom és Conchita, akik kiegészítik és tisztelik egymást, együttműködnek egymással. Egyik nem lehet meg a másik nélkül. Érdekes továbbá az is, hogy a két személyiségnek, két különböző életrajzát olvassuk Tom/Conchita hivatalos oldalán. Tom, a honlap tanúsága szerint, tizenévesen "hozta létre" Conchitát, így tiltakozva a diszkrimináció ellen. Mindezt azért, mert azt gondolja: "Mindenkinek úgy kell élni a maga életét, ahogyan akarja, addig, amíg azzal nem okoz kárt másoknak, nem szabad korlátozni abban, ahogyan élni akar."

Valamit tisztáznunk kell még. Neuwirth/Wurst nem elmebeteg, tehát nem egy skizofrén (tudathasadásos) személyiség. Nem is transzszexuális, vagyis olyas valaki, aki attól szenved, hogy más testbe született, mint akinek érzi magát. Neuwirth/Wurst transzvesztita, vagyis olyan előadó, aki más neműként lép fel, mint aminek született. Elmondása szerint így is lépett fel az Eurovíziós Fesztiválon. Fellépésében azzal akart provokálni csupán, hogy szakállasan énekelt.

Ezt a két információt egymás mellétéve fel kell tennünk a kérdést: a Neuwirth/Wurst jelenség nem több-e, mint egy jól kitalált reklámfogás, amely meglovagol bizonyos tendenciákat, amelyek léte köztudott a világban? Különösen az Európai Unióban? 

Bevallom, nincsen egyértelmű válaszom erre a kérdésre. Hajlok arra, hogy azt írjam, hogy Neuwirth/Wurst jelenség valóban egy jól kitalált reklámfogás is. És ezt az "is"-t szeretném nagyon nyomatékossá tenni. De valami más is, mert úgy érzem, több is akar lenni, vagy legalábbis többé is kinőheti magát. Lehet, hogy az eredeti szándék nem ez volt, de a történelemben előfordult már, hogy valami többé lett, mint aminek szánták. Talán így lesz, talán nem.

A Neuwirth/Wurst jelenség okozta hullámok talán elülnek lassan, hogy átadják helyüket a médiában valami másnak, valami sokkal sokkolóbbak. Mert a média már csak így működik. Egyre komolyabb határokat kell átlépni ahhoz, hogy a közönség lankadó figyelmét leköthessük. Bár úgy sejtem, és ne legyen igazam, hogy a Neuwirth/Wurst jelenség csupán csak egy állomás egy úton, amelyre rálépett az Unió, a világ. És ez, az Euró-Vízió sokkal jobban aggaszt, mint a Neuwirth/Wurst jelenség.

0 megjegyzés: