Őszintén bevallva nekem már a Gyűrűk Ura-trilógia is "bejött", azaz szeretem Tolkien grandiózus írását, és az abból készült filmadaptáció is. Nem kis várakozással mentem tehát el moziba, hogy megnézzem annak előzmény történetét "A hobbitot".
Előzetesen már olvastam a filmről kritikákat, különösen egyik lelkész barátomnak a blogbejegyzését, amelyet sem megismételni, sem utánozni nem szeretnék. (Bátran ajánlom elolvasásra!) Véleményével azonban, immár a film megtekintése után, teljes mértékben azonosulni tudok. Péter Jackson filmje teljesen visszaadta a Gyűrűk Ura-filmek számomra kedves hangulatát, amely véleményen szerint is inkább ereje a filmnek, mintsem hátránya.
Akárcsak Ádámnak, nekem is az egyik legkedvesebb jelenete a "Váratlan utazás" című résznek az, "amikor Gandalf
Bilbóról beszélget Galadriellel, Lórien tünde úrnőjével. Galadriel nem
érti, hogy egy olyan korban, amikor a homály egyre
nyilvánvalóbb módon terjeszkedik Középföldén, Gandalf miért éppen egy
félszerzetet választott útitársként. Gandalf válasza – és az a szeretet,
ahogy Bilbóról beszél – lefegyverzi Galadrielt, nekem meg könnyeket
csalt a szemembe. Szarumán azt gondolja – mondja Gandalf –, hogy a
gonosz megfékezéséhez egy nagy hatalom szükséges. A szürke varázsló
szerint éppen ellenkezőleg, a gonoszt csak hétköznapi lények hétköznapi
kedvessége és szeretete tudja megfékezni." (Idézet Ádám bejegyzéséből)
A másik pedig az, amikor a törpök fiatal, trónját és hazáját vesztett királya, Tölgypajzsos Thorin, még az indulás előtt elénekli a film legmegindítóbb dalát, amelynek címe "a ködhegység dala". A zeneszerző, Howard Shore, nagyon "eltalálta" ezt az éneket. Egyébként is a zene ma már nagyon sokat ad egy-egy film sikeréhez! Alább két feldolgozását is meghallgathatjátok, hogy magatok is eldönthessétek állításom igazát:
Összességében tehát mindannyiótok számára csak ajánlani tudom ezt a filmet is! És kicsit szomorú vagyok, hogy csak 2013 végén láthatjuk majd a folytatását.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése