A modern ember vallás tudata - 17/19.

A választás - 1.

Minden eddig felvázolt helyzet, minden következményével együtt, nem az ember komolyabb önvizsgálatának gyümölcse, hanem egy választásé. Althusser, a neomarxista filozófus is nyíltan megvallotta, hogy a döntés "Isten létezése és a marxizmus között nem értelmi kérdés, hanem egyszerű választás". Vagyis az ember által felvett alapállás, szabad választás. 

Louis Pierre Althusser

Althussernek igaza volt. Képzeljünk el egy embert, aki a félárnyékban áll. Ha háttal fordul a fénynek, a félárnyék számára a semmi, a sötétség kezdete; ha fordítva, a sötéttől fordul el, a félárnyék a fény kezdete lesz. Vagyis neki kell választani, melyik irányt óhajtja elfogadni. Akárhogyan is, a kettő közül csak egyik a valóságos: ha van félárnyék, azt jelenti, hogy létezik az emberi dráma sötétsége, de azt is jelenti, hogy fény is van. Ezért a valódi dráma a valósággal szembeni alapállás megválasztása. A valóság ez a félárnyék: lehet teljesen sötétnek érzékelni, de lehet a fény kezdetének felfedezése is. Ha azonban az akaratunk - szabadságunk energiája és feszültsége, a léthez tartozásunk képessége - negatív irányban áll, mint egy gyerekes, tragikus csínynél, nem jól sül el a dolog. 

Az embernek hatalma van, hogy személyesen mérlegelje léte alapvető választását, de ez olyannyira tragikus, hogy Isten szíve megesett rajta. Eggyé lett közülünk, hogy felrázzon, hívjon, hogy felemeljük a fejünket. Az ember saját létével szembeni negatív alapállása nem más, mint öngyűlölet és céljának gyűlölete. 

Nietzschénél olvassuk ennek az erőszakos akaratnak az előlegezését, amely benne rejlik a modern ember vágyában, hogy minden mértékévé váljon: "Egy nap a vándor becsukta maga mögött az ajtót és sírt. Aztán így szólt: Hogy gyűlölöm ezt az égető vágyat az igazra, a valódira, a nem láthatóra, a bizonyosra..." Ezt a választást hozta a ma embere: becsukta az ajtót a remény előtt, az eszményi lendület előtt, ami fülében dobol, amely szívében lapul, amelyet továbbadott neki anyja és mindaz, ami megelőzte őt a történelemben: ez előtt a nyilvánvaló vágy előtt az igazra, valódira, biztosra. 

A modern ember úgy érzi, üldözi ez, mint egy sötét és szenvedélyes börtönőr, de ugyanakkor elismeri, hogy az igazságvágy alkotja őt, s lázad saját szívének természete ellen, ami Istent hirdeti. Csak ebben lepleződik le az ember rosszasága. - Folytatjuk!