A modern ember vallás tudata - 16/19.

Antropológiai következmények - 3.

f) Ezt a pusztulási folyamatot csupán elszánt akarattal lehet megállítani. Mit lehet az emberi személyiség e felbomlásával szembeállítani? Hiszen ha az ember elvesztette Istent, az egységes én hivatkozási pontját, minden összeroskad, megrothad, elhal. 

Pontosan ez a halál: a bomlás megtapasztalása, amikor egy szervezet elemei mind elválnak egymástól. Ekkor, e teljes összeomlással szemben, a válasz emberi kísérletének legnagylelkűbb vonása a megújult sztoikus voluntarizmus (= elfogult szemlélet, mely szerint nem az érzelmek vagy az értelem vezérli a cselekedeteket hanem az akarat). Az emberi elképzelés lehetetlenségével, egy materialista módon felfogott, mindent elsöprő és leromboló természettel szemben az emberi akarat ereje vasszilárdsággal tűz ki egy tervet, és minden energiájával igyekszik azt megvalósítani.

Bertrand Russel

Példaként Russelltől idézek egy részletet: "...valami olyasmit éreztem, amit a vallásos emberek megtérésnek neveznek. Hirtelen és élénken tudatára ébredtem a magánynak, amiben a legtöbb ember él, és szenvedélyes vágy ébredt bennem, hogy megtaláljam az utat ennek a tragikus elszigeteltségnek a csökkentésére. Az ember élete hosszú menetelés az éjszakán keresztül, ahol láthatatlan ellenségek veszik körül, félelem és fájdalom gyötrik; egyesével, mint egy könyvben, eltűnnek életünkből útitársaink, és igen rövid az idő, amíg tudunk rajtuk segíteni. Vessen a mi időnk napfényt ösvényükre, hogy megerősítse a csökkenő bátorságot, hogy hitet adjon a kétségbeesés óráiban." - Bátorság: minek? Hit: miben? A voluntarizmus maga mutatja vakságát és irracionális voltát. Ezzel próbálja az ember kiterjeszteni képességét olyan körre, amiről pedig mélyebb tudata tudja, hogy el nem érheti; mint a mesebeli béka, aki felfuvalkodott, de azután nem bírta tovább és szétpukkadt.

Czeslaw Milos

g) Az egyetlen realisztikus gát, amit az ember önnön borúlátásával szembeállíthat, az állam; az állam mint mindennek a forrása. Ez az ember megvalósult uralma, de mennyire ironikus módon!

Végül a szabadság nem volna más, mint egy elvont társadalmi eszme - egy egész nép rejtett rabszolgasága a hatalommal, vagyis a kevés "szerencséssel" szemben, akik markukban tartják az erőt. Nem erre céloz talán a Nobel-díjas költő, Milos keserű megjegyzése? "Sikerült elhitetni az emberrel, hogy ha él, ezt csak a hatalmasok kegyének köszönheti. Vagyis igya a kávét és vadásszon lepkékre. Aki szereti a res publicát, levágják a kezét." - Folytatjuk!