Egy rendkívüli eset
Egyszer csak, folytatja a költő, teljesen rendkívüli eset történt.
Nem újabb Valaki szólít föl útkövetésre életed esetleges pillanata s
annak örök jelentése, illetve tartózkodásod homályos helye és az ég
legközelebbi csillaga között, hanem most olyan Alany szólalt meg, Aki
magával azonosította a Célt.
Nem egy újabb titok után kutató ember, aki
iparkodott elképzelni a célt, hanem olyan ember, aki merte azt mondani: "Én vagyok a Titok, én vagyok a te Célod". Nem azt, hogy "megmutatom
nektek az utat", hanem: "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet".
"Akkor jött, egy eleve elrendelt percben, idővel és időben.
Nem időtlen, de épp időben, amit mi így hívunk: történelem;
elmetszvén és kettémetszvén a világi időt, és ez a perc
az időben más, mint az idő percei.
Egy perc az időben, de az időt attól a perctől mérjük: mert
jelentés nélkül nincs idő, és az időnek az a perc adott jelentést.
Akkor úgy látszott, hogy a fényből a fényhez haladnak
az emberek, az Ige fényében haladnak.
A Szenvedés és az Áldozat nem-létüktől menti meg őket.
Ragadozók, mint mindig, kéjvágyók és önösek, mint mindig.
De mindig küzdve, mindig erőt gyűjtve, mindig újra indulva
a fény megvilágította úton.
Gyakran megpihenve, elidőzve, eltévedve, késlekedve,
megfordulva, de nem követve más utat."
Íme, Eliot élénk képei, amelyek kétezer év keresztény történelmét
illusztrálják.
Krisztus meghagyott bennünket embernek, de ránk hagyta a
megállapodásra való képtelenséget, a cél feszítő voltát. "Örökké
harcban." Ez Krisztus emberiséghez szóló üzenetének leglényegesebb
antropológiai jellemzője.
Attól a pillanattól kezdve, a világ az
esztendőt, egyiket a másik után, ezen az úton járta. És úgy tűnt, az
emberek szükségszerűen ,,a fényből a fény felé'' haladnak, és mindennek
ellenére mindig útra készek, hogy újra nekivágjanak a megvilágított
útnak; botorkálva képességeik szerint, de mégiscsak e páratlan Esemény
nyomában.- Folytatjuk!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése