Valami történt
"De úgy látszott, valami történt, ami eddig soha: bár nem
tudjuk, pontosan mikor vagy miért vagy hogyan vagy hol.
Az emberek elhagyták Istent, de azt mondják, nem más istenért,
hanem az istentelenségért; és ilyen még nem történt soha.
Hogy az emberek megtagadják az isteneket és imádják
az isteneket, és hitet tesznek az Ész, aztán a Pénz és a Hatalom mellett, és amit úgy neveznek, Élet
vagy Faj, vagy Dialektika.
Kiközösítve az egyház, ledöntve a torony, felfordítva a harang,
és mi tehetetlenül,
Üres kézzel, széttárt tenyérrel állunk
A korban, amely fokozatosan halad visszafelé...
Pusztaság és űr. Pusztaság és űr. És setétség vala a mélység színén.
Az Egyház hagyta el az emberiséget, vagy az emberiség
hagyta el az Egyházat?
Amikor az Egyházra többé nem vigyáznak, nem is támadják
és az emberek minden istent
Elfelednek, csak az Uzsorát, a Bujaságot és a Hatalmat nem."
Úgy gondolom, hogy ez a körülbelül ötven évvel ezelőtt írott költői
részlet prófétikus leírása legtöbb kortársunk vallásosságának.
Ezt a leírást tartom legjobb módnak arra, hogy megvilágítsuk, milyen
is valójában a mai ember vallásos helyzete. Az ember ebben jár-kel, él
és cselekszik, és ez hatással van egész gondolkodásmódjára, szívére,
erkölcsi ízlésére, reményének lehetséges irányaira.
A költő szavai által tisztán láthatjuk, mi veszi körül manapság a
vallásos érzéket.
Az említett körülmények megkísérlik meggátolni, hogy
a vallás mint egzisztenciálisan élő tényező érvényesülhessen, hasson a
nevelés és a társas kapcsolatok dinamizmusában, affelé hatnak, hogy
mellékes tényezőként sorvadjon el.
De mivel a vallásos érzék az ész csúcsa - Milánó érseke, a későbbi
VI. Pál pápa "a szellem szintézisé"-nek nevezte -, mint ilyen, ki
nem szakítható, nem száműzhető sokáig. Éppen ezért az olyan korban,
mint a miénk, Isten távolléte valami másnak a jelenlétét fedi fel.
Manapság a hiteles vallásosságnak is számolnia kell a hazugsággal
átitatott társadalmi befolyással: az emberek tagadják Istent, de a
vallásos dimenzió, az Én-nel való kapcsolat keresése tudatalatti
istenekkel való kapcsolatban valósul meg, akiket nem neveznek ilyen
néven.
Az emberek nyilván kitörölhetik az összes isten nevét, de mégiscsak
minden esetben rászorulnak egy "istenre", amely azonban
természetellenes rabszolgaságot jelent számukra.
Ezt Eliot Uzsora,
Bujaság, Hatalom névvel illeti, és visszavezethetők egy gyökérre: az
emberi kapcsolatok eltárgyiasulására, az alávetettség hazug
felfogásának kompenzatív (kiegyenlítő, kiegyensúlyozó) kivetítésére.
Eliot azt állítja, nem tudni, hol vagy hogyan, mikor vagy miért állt
elő ez a helyzet. De éppen e kérdések együttes megválaszolása révén, a
költő óvatosságán átlépve, szeretnénk továbbhaladni. - Folytatjuk!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése