A laicizmus következményei
Témánk szempontjából négy alapvető értéket kell figyelembe venni,
melyeket a modern, felvilágosult és laicizálódott korba való átmenet a
keresztény kulturális hagyományhoz képest felforgatott és szinte a feje
tetejére állított.
a) Az értelem fogalmának leszűkítése.
Az értelem mint a valóság mértéke korlátozott értelmezést jelent,
mintha egy szobáról beszélnénk. Lehet tágítani, amennyire csak tetszik,
de mint szoba, korlátozott és szükségszerűen sírrá válik, amiben az
ember bebörtönözve marad.
Az értelem mint "minden dolog mértéke" - vagyis az ember mint a
valóság mértéke - valóban börtön: kijelentjük, hogy falain túl nincsen
semmi.
A magát a minden mértékének tartó ember olyan lény, aki lezárja
látókörét és ezáltal kizár minden újdonságot életéből. Ha az, ami az én
mércémmel nem mérhető, nem is létezik, minden újdonság csak látszat,
vagyis formalitás; mint a gyerekek építőkockái esetében: megváltozhat a
formális felépítés, de az építőelemek ugyanazok maradnak. Amikor az
értelem ilyen "zárt szoba" marad, erejét veszti és megöli az élet
kalandját, az alkotókedvet és a felfedezést.
A keresztény hagyományban ezzel szemben az értelem szabad tekintet,
vagy, hogy a hasonlatnál maradjunk, nem "szoba", hanem a valóságra
tárt "ablak", amelyen az ember sohasem lát ki a teljességre. Ezt a
valóságot az ember olyan mértékben birtokolja és érzi magáénak,
amennyire hozzá csatlakozik, neki engedelmeskedik. Az értelem a valóság
tudata, összetevőinek totalitása szerint.
A vallásosság az értelem
csúcspontja, mivel a totális értelem kijelentése, vagyis éppen a
tényezők totalitásának megvallását jelenti.
Az újdonságnak a kiiktatása felelős az igazi értelem egy jellemző
dimenziójának a megszűntéért, s ez a lehetőség kategóriája. Einstein
egy beszélgetésben néhány nappal a halála előtt azt mondta, hogy az az
ember, aki nem ismeri el "a felmérhetetlen titkot, nem lehet tudós";
hiszen nem ismerné el a lehetőség kategóriáját, amely alapvető a
kutatásban.
b) A szabadságról alkotott kép leszűkítése. A szabadságot úgy fogják fel, mint valamitől való különválást, kapcsolatok, kötöttségek hiányát. Úgy fordíthatjuk le ezt a felfogást banális formában, hogy a szabadság nem más, mint teljes ráhagyatkozás saját reakcióink, ösztöneink, elképzeléseink, véleményeink lendületére.
A kereszténység számára ezzel szemben a szabadság a valósághoz, a léthez tartozás energiája. A Máshoz való tartozást jelenti, aki beteljesíti, növeli, építi és megvalósítja személyünket. A szabadság tehát érzelmi erő, amely a végső "Te"-hez vezet. A szabadság az én építőenergiája a Másikhoz tartozáson keresztül.
c) Mély változáson esik át a lelkiismeret fogalma. A modern kultúrában a lelkiismeret az a hely, ahol az ember kritériumait és cselekvésének irányvonalát kialakítja; az etikai norma autonóm forrása.
A keresztény hagyományban a lelkiismeret az a hely, ahol az én szabadsága a Másik hangjára figyel, az a hely, ahol a rajtunk kívülről érkező parancs objektivitása, aminek engedelmeskedünk, nyilvánvaló lesz. Micsoda mély ellentét rejlik e kifejezésben: "Lelkiismeretemet követem" - ha a lelkiismeretet úgy tekintem, mint az engedelmeskedés helyét vagy mint a végső értelmezés helyét.
d) Negyedikként az értékek gyökeresen eltérő felfogására a kultúra egy bizonyos értelmezésének fejlődését hozom fel példának. Valóban, ha az embert úgy fogjuk fel, mint a világ mértékét és igazságát, a kultúra nem más, mint az emberi gondolat kivetítése a valóságra, a birtoklás céljával.
A kultúra szó korunkban tehát a személy "birtoklására" vonatkozik. A "birtokló" kultúra felhasználja az öncélú tudományt és technikát, hogy még jobban birtokolja a valóságot és nem egy mindent átfogó szerves egység függvényeként, amelyben az ember több "lehet". Így a tudomány és a technika is, s velük az, aki felhasználja ezeket, arra van kárhoztatva, hogy egy ideológiát szolgáljon, annak a partikuláris nézőpontnak a hangsúlyozásával, amely szerint a hatalomnak érdekében áll a többet "birtoklás" irányában mozdulni. (...) - Folytatjuk!
b) A szabadságról alkotott kép leszűkítése. A szabadságot úgy fogják fel, mint valamitől való különválást, kapcsolatok, kötöttségek hiányát. Úgy fordíthatjuk le ezt a felfogást banális formában, hogy a szabadság nem más, mint teljes ráhagyatkozás saját reakcióink, ösztöneink, elképzeléseink, véleményeink lendületére.
A kereszténység számára ezzel szemben a szabadság a valósághoz, a léthez tartozás energiája. A Máshoz való tartozást jelenti, aki beteljesíti, növeli, építi és megvalósítja személyünket. A szabadság tehát érzelmi erő, amely a végső "Te"-hez vezet. A szabadság az én építőenergiája a Másikhoz tartozáson keresztül.
c) Mély változáson esik át a lelkiismeret fogalma. A modern kultúrában a lelkiismeret az a hely, ahol az ember kritériumait és cselekvésének irányvonalát kialakítja; az etikai norma autonóm forrása.
A keresztény hagyományban a lelkiismeret az a hely, ahol az én szabadsága a Másik hangjára figyel, az a hely, ahol a rajtunk kívülről érkező parancs objektivitása, aminek engedelmeskedünk, nyilvánvaló lesz. Micsoda mély ellentét rejlik e kifejezésben: "Lelkiismeretemet követem" - ha a lelkiismeretet úgy tekintem, mint az engedelmeskedés helyét vagy mint a végső értelmezés helyét.
d) Negyedikként az értékek gyökeresen eltérő felfogására a kultúra egy bizonyos értelmezésének fejlődését hozom fel példának. Valóban, ha az embert úgy fogjuk fel, mint a világ mértékét és igazságát, a kultúra nem más, mint az emberi gondolat kivetítése a valóságra, a birtoklás céljával.
A kultúra szó korunkban tehát a személy "birtoklására" vonatkozik. A "birtokló" kultúra felhasználja az öncélú tudományt és technikát, hogy még jobban birtokolja a valóságot és nem egy mindent átfogó szerves egység függvényeként, amelyben az ember több "lehet". Így a tudomány és a technika is, s velük az, aki felhasználja ezeket, arra van kárhoztatva, hogy egy ideológiát szolgáljon, annak a partikuláris nézőpontnak a hangsúlyozásával, amely szerint a hatalomnak érdekében áll a többet "birtoklás" irányában mozdulni. (...) - Folytatjuk!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése