Chesterton így fogalmazott: "Minden tévedés egy-egy megőrült
igazság". Valóban a siker a létezésben kétségkívül hordoz értéket.
(...) De világos, hogy ebben
a keresztény perspektívában egy betegnek vagy például egy szerencsétlen
embernek, egy rokkantnak nagyobb méltósága, tartása lehet annál, akinek
a nevét arasznyi betűkkel ünneplik az újságok. Ez az emberi tartás nem
csupán külső tényezők szerencsés összhangjából származik.
Ez a részekre hullás, az egység hiánya jellemzi a modern kultúra és
gondolkodásmód egész vonulatát s ezáltal a modern gyakorlati életmódot
is. Napjaink mentalitására is jellemző az életsiker mint cél s az
emberi energiákra támaszkodó hit és remény.
Nem véletlenül terjedt el
manapság a színészek istenítése. (Az olasz mondat a ,,divismo'' szó
elterjedéséről beszél. A fordító.) A híres emberek istenítése
szociológiailag érthető etikájú, s nemcsak a celluloid világára
vonatkozik. Isten helyébe manapság is az "isteni" embert állítják.
Hiszen Isten elérhetetlen valóság, míg az "isteni" ember tapinthatóan
megvalósul ma csakúgy, mint egykor a humanisták korában.
Az egyesült államokbeli John Dewey, az amerikai pedagógia megalkotója - akinek híre akkora, hogy amikor betöltötte nyolcvanadik életévét, az
Egyesült Államokban kétnapos nemzeti ünnepet hirdettek - a nevelés
legmagasabb céljának, mottójának a "szociális hatékonyságot" tekinti.
Bár a hatékonyság szóhoz a szociális-t fűzi, de e kifejezés értelme
nagyon közel visz bennünket a humanisták istenített emberéhez.
Mindazonáltal meg kell jegyeznünk, hogy ezek a mentalitásbeli
változások nem szükségszerűen vallástalan módon mentek végbe. Mégis,
bár a keresztény alapelveket továbbra is tisztelettel övezik és nem
tagadják meg, az életérzés ettől elválik. Istent végül is csak egy égen
lebegő felhőként élik meg, amely mind messzebb van, s mind kevesebb
hatása van a földre, amelyet mindinkább az ember maga tart kézben s
irányít. Isten, a földről száműzve, elvont fogalommá válik. - Folytatjuk!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése