A modern ember vallás tudata - 14/19.

Antropológiai következmények  - 1.

Szeretném felsorolni, melyek megítélésem szerint a mai ember lélektanának alapvető kategóriái, amelyek az imént említett ,,tétlen ólomdarabnak'' felelnek meg. 

a) Mivelhogy az emberi lét törvénye a meghajlás a végtelenül nagy előtt, valami előtt, ami tágra nyitja képzeletünk látóhatárát, elsőnek és legátfogóbbnak ezek között a kategóriák között azt tartom, amelyet Teilhard de Chardin egy megjegyzésében találunk: "... a legnagyobb veszély, amitől az emberiség félhet, nem egy kívülről érkező katasztrófa, nem az éhség vagy a pestis, hanem az a lelki betegség, amely azért a legszörnyűbb, mert a legemberibb csapás, s amely nem más: az élet ízének elfelejtése." Az hiszem, ez a szín illik legjobban korunk hátteréül. 

b) Vegyük észre másodsorban a sok emberi magatartás gyökerét jelentő ellentmondást. Eliot mondja ismét a VI. kórusban: "Mindig igyekeznek kimenekülni A belső és külső sötétből Olyan tökéletes rendszereket álmodva, hogy már senkinek sem kell többé jónak lennie." 

Karl Marx

Az ember tehát, aki képtelen saját maga lenni, olyan rendszerekben, ideológiákban keres kibúvót, amelyekben nem érdekes mint ember, mint "én". Nagyon jelentősnek tartom Marxnak ezt a feleségéhez írt levélrészletét, 1856. VI. 21-én: "Újból embernek érzem magam, mert nagy szenvedélyt érzek, s a tanulás, a modern kultúra sokfélesége és a szkepticizmus, amellyel szükségszerűen hajlamosak vagyunk kritizálni szubjektív és objektív benyomásainkat, éppen arra szolgálnak, hogy apróvá, gyengévé, panaszkodóvá és céltalanná tegyenek bennünket. De a szeretet, nem Feuerbach embere iránt, nem Moleschott metabolizmusa iránt, nem a proletariátus iránt, hanem a szeretett lény iránti, az irántad való szerelem újból emberré teszi az embert." 

Vagyis a modern emberre nemcsak az élet ízének elvesztése nehezedik, hanem ez a, mondjuk, rejtett ellentmondás is (abban az értelemben, hogy nehéz felismerni), amely azonban tevékeny, és nagyon is jelenlévő. Valóban, hogyan lehet egy antropológiát, egy történelem-koncepciót felfogni, ha az nem abból születik, amit az ember minden nap tesz, ha azt nem foglalja magába és nem magyarázza meg? 

c) És íme a harmadik vonatkozás: az idő szükségességének lerombolása. Ezt a nyomot a pillanat felfogásában kell keresnünk. A pillanatban valóban "készülése" közben lepjük meg az időt. Attól a perctől kezdve, amióta szokásos dolog kimondani, hogy mi alkotjuk saját létünket, ez a bolondság egybeesik a cél szó eltörlésével - amellyel az Isten szó azonosul. 

Csak ha van cél, ha van a pillanatnak alakja, értéke, csak akkor lesz valaminek a "függvényévé". Ellenkező esetben, ahogy Oriana Fallaci mondja: "...az élet elszalasztott alkalmak sorozatává válik, annak visszasírásává, ami nem volt, de lehetett volna, lelkiismeret furdalássá amiatt, amit nem tettünk meg, de megtehettünk volna. És így tékozoljuk el a jelent, újabb elszalasztott alkalommá téve, amely miatt majd később tépelődünk."- Folytatjuk!