Aki van - 2.

Schaeffer szerint tehát a huszadik század második felére megváltozott az emberek gondolkozása az igazságról. Előtte még volt valami közös nevező, valami közös alap, az, hogy ha egy dolgot igaznak fogadunk el, akkor a vele ellentétes dolog bizonyosan hamis. A huszadik század második felére azonban az igaz és hamis dolgok között ellentét már egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Schaeffer a változás előtti időszakot, és a változás utáni kezdő kort a kétségbeesés vonalával választja el. Ezt írja: "A vonalat nem véletlenül nevezem a kétségbeesés vonalának. E vonal fölött az emberek az abszolútumról alkotott romantikus elképzeléseik körében éltek (még ha erre nem is volt kielégítő logikai alapjuk). A vonal innenső - alsó - oldalán minden másként van. Az ember másként gondolkodik az igazságról."

Schaeffer nagyon érdekes gondolata az is, hogy minden egy uniformizált kultúra felé halad. Így ír erről: "A távoli múltban egy kulturális gondolat elterjedése olyan sok időt vett igénybe, hogy mire az új területekre érkezett, keletkezési helyén olykor már át is alakult. Ma azonban kicsi a világ, és igen könnyen előfordulhat, hogy egy monolitikus kultúra gyorsan terjedő hulláma az emberiség nagy részét egyszerre vonja befolyása alá. Nincs az a mesterséges akadály, amely útját állhatná ennek az áradatnak. Ahogy a világ összezsugorodott és nagyrészt a posztkeresztyén állapotba jutott, Keleten és Nyugaton ugyanaz a módszertan és ugyanaz a monolitikus gondolkodásforma uralkodott el..." - vagyis eltűntek az abszolút értékek, viszonyítási pontok, és helyettük kaptunk azt, hogy a mai ember számára immár minden viszonyítás kérdése.

Az, amiről Schaeffer ír, azt mi nap mint nap a bőrünkön érezzük. A világ egy képernyőire zsugorodott, és az interneten keresztül akár néhány perc alatt megoszthatóvá vált bármilyen információ. (Globalizáció) Az információ áramlásának igazából csak nyelvi korlátai vannak még, de ez is egyre kevésbé jelent problémát. S az is nagyon valóságos gond, hogy miközben mi keresztyének még mindig az abszolút igazsághoz ragaszkodunk, körülöttünk mindenkit a viszonylagosság határoz meg. S ha kiállunk a magunk felismert abszolút igazságaival, akkor azok, akik nem fogadták el a mi értékrendszerünket, csak annyit kérdeznek tőlünk, hogy milyen alapon állítjuk azt, hogy az, amit szólunk az az igazság.

Mai bejegyzésem végén még egy idézet Schaeffertől: "Specializált oktatásunk modern formái között hajlamosak vagyunk arra, hogy szem elől tévesszük az egészet, és elvesszünk a részletekben. Ebben az értelemben kijelenthetjük, hogy korunk kevés igazán művelt emberrel büszkélkedhet. A valódi oktatás az asszociatív gondolkodás kialakítását jelenti, amely átfogja a diszciplínák sokaságát, és nem azt, hogy szakbarbár módjára csak egyetlen területen teszünk szert magas képzettségre. Véleményem szerint egyik diszciplínát sem ragadta jobban magával a töredékes gondolkodás, mint korunk ortodox vagy evangéliumi teológiáját." - majd így folytatja: "Amikor az apostol arra figyelmeztetett, hogy jó „tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól", akkor nem valamiféle absztrakcióról (elvont, elméleti dolog) beszélt. Ha a keresztyén ember saját magára nézve is érvényesíteni akarja e meghagyást, akkor föl kell fedeznie, hogy az adott történelmi pillanatban mi az, amivel kibékíthetetlen ellentmondásban áll. Másképp haszontalan múzeumi tárgy lesz, nem Jézus Krisztus eleven harcosa." - Vajon mi tisztában vagyunk azzal, hogy mi az, amivel szembeállunk? Néha úgy tűnik, hogy az evangéliumi keresztyének kényelmességből készek mindenre azt mondani, ami ma körülveszi őket, hogy: rossz, és az ördögtől van. Miért? Mert könnyebb ezt tenni, mint megvizsgálni bármit, és ami jó azt megtartani és használni abból a sok mindenből, amivel a világban találkozunk. Sajnos, a nagy rohanásban elfelejtünk időt szánni a gondolkozásra. - Folytatása következik...