Aki van - 1.

Hétfőn a barátaimmal találkozhattam, és miközben beszélgettünk, szóba került Francis Schaeffer neve. Francis Schaeffer-t (1912-1984), a TIME folyóirat az értelmiségiek misszionáriusának nevezte. Dr. Schaeffer nemcsak neves teológus, hanem jártas a filozófiában, a történelemben, a szociológiában és a művészet különböző ágaiban. Feleségével, Edittel, 1955-ben a svájci Alpokban hozta létre a L'Abri (Menedék) közösséget, amely olyan keresztyén és nem keresztyén fiataloknak adott menedéket, akik Istennel és az élettel kapcsolatos kérdéseikre keresték a választ. Kedvet kaptam arra, hogy olvassak tőle valamit, és úgy gondoltam, olvasmány élményem néhány részletét megosztom veletek is. (Talán nem veszitek rossz néven!)

Az "Aki van" című könyve vált elérhetővé számomra, amelyet 1968-ban adtak ki először. S bár a XX. század végén élő emberről ad korképet - írhattam volna azt is: kórképet -, mégis látni fogjátok, hogy akár ma is írhatta volna azt, amit papírra vetett. A könyv az Isten szavában, majd létében is kételkedő modern embert mutatja be, aki a "kétségbeesés vonala" alá került. Schaeffer a XX. századi ember gondolkodásnak gyökeres változását elemzi könyvében. Azt, hogy ez a gondolkozás változás hogyan hatotta át a képzőművészetet, a zenét, az általános kultúrát és legvégül a teológiát. Elemzése egyben figyelmeztetés korunk egyháza számára: ahhoz, hogy megszólíthassuk a mai embert, először értenünk kell őt.

Nem írom le egy az egyben a könyvet, csak részletek idézek majd belőle. Mindezt igyekszem majd úgy tenni, hogy érthető legyen. S talán, ha Isten Lelke indít, akkor néha közbevetem a saját gondolataimat is. Bár tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok olyan szellem óriás, mint a szerző. :-) De Isten Lelke bennem is ugyanúgy munkálkodhat, mint ahogyan benne is munkálkodott!

***

A könyve első részében Schaeffer arról értekezik, hogy mi jellemezte a XX. század második felének szellemi és kulturális légkörét. Arról ír, hogy hogyan alakult az a szakadék, amely elválasztja egymástól a különböző nemzedékeket. Ennek fő okát a Schaeffer a következőkben látja: "A szakadék, amely napjainkban elválasztja egymástól a nemzedékeket, csaknem kizárólag azért alakult ki, mert megváltozott az igazság fogalma, az igazságfelfogás. Bármerre tekintünk is, az új felfogás uralja a világot. A mindenhol tettenérhető hallgatólagos közmegegyezés szinte töretlen, akár a képzőművészetet, az irodalmat vizsgáljuk, akár csak egyszerűen belepillantunk különböző lapokba és folyóiratokba, például a Time, a Life, a Newsweek, a The Listener vagy az Observer számaiba. Mindenfelé az új módszertanba, metodikába ütközünk - „metodikán" pedig azt értjük, hogy miként közelítünk az igazsághoz és a tudáshoz. Olyan ez, mint amikor különösen fojtogató köd üli meg Londont. S mint ahogy a ködöt sem lehet kívül rekeszteni falakkal, ajtókkal, úgy ez a közmegegyezés is beszivárog mindenhová, elborít minket, mígnem a tér, melyben élünk, már maga sem érintetlen, és mi még csak észre sem vesszük azt, ami történt."

Az, amit a keresztyén családokról ír, úgy gondolom, ma is teljesen megállja a helyét: "... A keresztyén családok gyermekei a régi igazságfelfogás szerint nevelkednek. Azután szembesülnek a modern keretekkel. Ekkor minden összekuszálódik bennük, hiszen nem tudnak mit kezdeni az alternatív lehetőségekkel, válaszutakkal. Az összekuszáltságból zavarodottság lesz, ami csakhamar le is gyűri őket." - Persze bennem kérdés az is, hogy hány keresztyénnek nevezhető család van még a világon. S most olyan családokra gondolok, ahol a bibliai értékekhez igazítják az családi életet. Ha körülnézek magam körül, akkor sokkal inkább azt látom, hogy "mindent belepett a köd", vagyis minden olyan keverék lett. Úgy összemosódik minden. S ha van valami, amit nagyon utálok ebben a korban az ez a mindent összemosunk, kutyulunk, keverünk. Az igazságot is a hazugsággal. A világosságot a sötétséggel.

Schaeffer szerint, ha visszamennénk az időben, mondjuk az 1890 előtti Európába, vagy az 1935 előtti Egyesült Államokba, akkor megdöbbennénk azon, hogy az emberi gondolkozásban voltak olyan közös pontok (abszolútumok), amelyeket mindenki alapként fogadott el a Lét (vagy tudás) és a moralitás területén. És ez akkor is így volt, ha nem értettek mindig és mindenben egyet, mégis tudtak együtt gondolkodni ezekről. Schaeffer ezt írja: "Biztosra vették, hogy ha valami igaz, akkor annak az ellenkezője hamis. A morál területén pedig ha valami helyes, akkor annak az ellenkezője helytelen. Az az egyszerű képlet, hogy "A egyenlő A-val" és hogy "A nem egyenlő nem-A-val" a klasszikus logika első lépése. Ha fölfogjuk, hogy ez az állítás mennyire kiszorult gondolkodásunkból, akkor megértjük jelenkori helyzetünket."

A szerző szerint, ha nem is volt keresztyén valaki, mégis volt valami fogalma arról, hogy vannak helyes dolgok és vannak helytelenek. Egy egyszerű példával érvel állítása mellett: "Lehetett mondani egy nem keresztyénnek, hogy „Légy jó kislány!", és bár elképzelhető, hogy nem fogadta meg a tanácsot, legalább pontosan megértette, miről beszélünk. Ha ma mondanánk ugyanezt egy igazán modern lánynak, pusztán "nonszensz" kijelentést tennénk. Minden bizonnyal üres tekintettel nézne ránk, ami nem azt jelentené, hogy elvárásaink elutasításra találtak, hanem azt, hogy üzenetünknek nincs számára értelme."

Schaeffernek azt írja, hogy évtizedekkel ezelőtt azon dolgok alatt, hogy "ez igaz" vagy "ez helyes", mindenki ugyanazt értette volna. Mára már annyira felhígultak a fogalmaink is, hogy már abban sem lehetünk bizonyosak, hogyha szeretetről beszélünk, vajon mindenki ugyanazt érti-e alatta. Mert ha egy fiú azt mondja a lánynak "szeretlek", vajon mit ért ebből a lány, és mit ért alatta a fiú? A legtöbb mai slágerben a "szeretlek" annyit jelent: "kívánlak", "szeretnék lefeküdni veled", és egyáltalán nem azt, hogy vonzódom hozzád, megérintettél engem a lényeddel. A szerző szerint: "A változás bizony óriási." Az evangelizáció során, lelki kérdésekben és a keresztyén nevelésben tehát éppen az a nehézség, hogy egyáltalán nem lehetünk bizonyosak abban, hogy a hallgatóság, akihez szólunk, vajon azt érti-e szavaink alatt, amit közvetíteni akarunk? - Folytatása következik.