„Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.”
Napok óta azon gondolkodom, hogy mennyire lejáratódott már ez a valamikor oly sokat jelentő név: keresztyén. Egykor ez a név, mély belső tartalmat hordozott, és jelentett fentről kapott értékrendet, Krisztusnak való alárendeltséget, Krisztushoz való igazodást, Krisztushoz való odatartozást. Mára mi maradt ebből? Ez a szó kiüresedett és nevetségessé vált. Egyenértékű lett az általános vallásossággal. Ha valakire ezt mondjuk keresztyén, akkor ez annyit tesz, mintha csak azt mondanánk valakire ez az ember bádogos, vagy orvos, vagy taxisofőr. De a felolvasott bibliai versek alapján is vallhatjuk, újra felismerhetjük, hogy keresztyénnek lenni több és mélyebb. Nem „tucat-emberséget” jelent, nem valami általánosat, hanem a feltámadott Megváltóhoz egész életemmel való igazodást: belsőleg és külsőleg.
Ezt jelenti látásom szerint az, hogy „az életem el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben.”
A Krisztushoz igazodó ember annak kettősségét és feszültségét éli meg nap mint nap, hogy miközben nem e világhoz tartozik, mégis e világban éli mindennapjait. Ez nem skizofrén-állapot, hanem tudatos vállalása annak, hogy bár a megváltás okán már Isten országának polgára lehetek, de ez még nem lett teljesen nyilvánvalóvá, mert ebben a földi világban élek. Mégis, ennek ellenére is, vagy éppen ezért, úgy kell itt járnom a hétköznapokban is, mint aki Krisztushoz igazodik egész életével, gondolkozásával.
Ezért mondja Pál kétféleképpen ugyanazt: „azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van...” és „Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.”. Ez alatt természetesen nem azt érti az apostol, hogy a Krisztushoz igazodó ember nem a realitások talaján állva él, és nem is azt, hogy nemtörődöm módon és közömbösen átsuhan ezen az életen, mint szükséges rosszon! Sokkal inkább azt, hogy azt keresem, és azzal törődök, foglalkozom elsősorban – miközben becsülettel végezem mindennapi teendőimet a legjobb tudásom szerint –, és úgy igyekszem e világban forgolódni, járni, hogy az életem egészen kedves lehessen az előtt a Krisztus előtt, akinek a legtöbbet köszönhetem, akihez tartozom. Mert ennek a gondolatnak kellene meghatároznia és áthatnia mindent az életünkben! Annak, amit a későbbiekben így fogalmaz meg Pál: „Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” [Kol. 3, 17.]
Mi értelme van tehát az újra és újra visszatérő adventnek? Az, hogy mindezt ne felejtsük el, hanem újra és újra emlékeztessen bennünket: Krisztushoz tartozom, az övé az életem. Hát éljünk is úgy, hogy ez legyen nyilvánvalóvá minden ember előtt!
1 megjegyzés:
Így van! Nagyon jó volt olvasni!
Fontos, hogy Kihez tartozom! "Krisztushoz tartozom! Övé az életem!"
"Teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására." (Filippi 1:11)
Megjegyzés küldése