Ki formálhat kit?

„Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (2Korinthus 3,18) 

Évekkel ezelőtt a feleségem kapott egy verses kötetet, amely Szent-Gály Kata költőnő verseit tartalmazza. Ezek között akadtam rá erre: 

„hányszor eltorzítom arcodat 

olyanná faraglak 

aki nem kényelmetlen

mert azt akarom 

hogy Te felelj meg nekem 

hogy helyeseld amit teszek 

hogy áldj meg de csak engem

és azokat akiket én szeretek” 

Nem ilyenek vagyunk? Olyanná formáljuk Istent, hogy már ne legyen kényelmetlen, hogy megfelelően beilleszthető legyen az életünkbe és nézeteink közé, hogy mindig helyeselje azt, amit teszünk. Áldjon meg bennünket, de csak bennünket és azokat, akik mi szeretünk, és gyű-lölje azokat, akiket mi is gyűlölünk…

De a parányi és véges ember megváltoztathatja-e a Mindenhatót? Hatással lehetünk-e rá? Befolyásolhatjuk-e lényét emberi praktikáinkkal és ügyeskedéseinkkel? Terveink felülírhatják-e az Ő terveit? 

Aki ismeri a Biblia Istenét, az tudja a választ: nem. Mégis újra és újra megpróbálja ő is, hogy Istent igazítsa az életéhez és elképzeléseihez. De akkor mit faragunk istenen, a mi istenünkön? Nem véletlen a kisbetűs „isten”, mert amit mi faragunk és alakítunk szüntelen az az a kép, amely bennünk él arról, hogy ki is valójában isten. De ennek a képnek vajmi kevés köze van ahhoz, Aki a Bibliában kijelenti magát a számunkra! 

Pál a fenti igében nagyon világossá teszi, hogy az, aki őszintén közeledik az Úrhoz, a Biblia által kijelentett Istenhez, azt Ő fogja formálni és alakítani az Ő Fiának képére. Mi keresztények, mintegy tükörben úgy szemlélhetjük Krisztusban Isten egyébként elhordozhatatlan dicsőségét, és ezt tükrözhetjük tovább életünkkel és szavainkkal. De vajon tükrözzük-e, vagy mi is csak torzítjuk a továbbadott képet? 

S miközben szemléljük Isten dicsőségét Fia arcán, aközben mi magunk is változunk, alakulunk, formálódunk, és válunk egyre inkább olyan emberré, akik minden tökéletlenségük ellenére, tetteinkben és szavaikban Jézust mutatják fel a világnak. De vajon szánunk-e elég időt arra, hogy szemléljük az Úr dicsőségét? Ha nem, akkor ne is csodálkozzunk azon, hogy még mindig "emberképűek" vagyunk…