Ha ezt a mondatot kiemeljük a szövegkörnyezetéből, akkor úgy tűnhet, hogy Pál egy kötekedő alak, aki - ahogyan mondani szokták - még az élő fába is beleköt, ha Krisztusról van szó. Csakhogy, amint azt már tegnap írtam, a "vitatkozni" kissé megtévesztő, mert itt inkább párbeszédről (dialógusról) van szó. A dialógus a klasszikus irodalomban a gondolatkifejtésnek egyfajta formája volt. Pál tulajdonképpen ezt veszi át, és a zsinagógai párbeszéd után, most a főtéren - tk. a piactéren (agora) - folytat hitvitát az ott lévő filozófusokkal.
Másrészt érthető Pál magatartása, hiszen néhány verssel előbb azt olvassuk, hogy: "... háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal." Az apostol sok mindent látott, de az, amivel Athénban találkozott, az joggal ingerelte fel őt! Az ókori Athén a templomok városa volt ugyanis, mivel több mint 3000 (!) istenségnek állt temploma a városban. S hiába volt a város a filozófia, a bölcsesség, a tudományok ókori fellegvára, lelki értelemben véve sötét és babonás nézetek tartották fogva a benne lakók szívét. Mert hiába büszke valaki a tudományokban és a filozófiákban való jártasságára, ettől még lehet nagyon távol Isten világosságától!
Pál piactéri vitapartnerei között két filozófiai irányzat képviselőit találjuk: az epikureusokat és a sztoikusokat. Az ő tanaikkal szembe állította Pál a feltámadott Krisztusról szóló örömhírt, amelyet egyesek üres fecsegésnek, mások pedig valamilyen idegen, addig nem ismert, istenségről szóló üzenetként értelmeznek.
Az epikureusok felfogása szerint a legnagyobb öröm a félelemtől való mentesség és a nyugalom, melyeket a tudáson, barátságon, és önmegtartóztatáson keresztül lehet elérni. A sztoikusok pedig a szenvedélyektől mentes, erkölcsös életet és determinizmust ( az előre meghatározottságot) hirdették. A sztoikusok naiv materialisták voltak. Az ókori görög filozófia két ellentétes irányzatát képviselték tehát Pál vitapartnerei: az epikureusok a világi örömöket, míg a sztoikusok az attól való tartózkodást hirdették.
Az apostol tehát ezekkel az emberekkel vitázik, akik végül "csácsogónak" nevezik, fecsegőnek gúnyolják, és mélyen lenézik Pált nevetséges nézetei miatt. Láthatjuk tehát, hogy Pál athéni ezen hallgatósága sem különb, mint a zsinagógai! Ők sem az igazságot keresték, csak valami újat akartak hallani. Valami új tanítást, amelyen még el lehet csámcsogni egy darabig. A lényeg azonban az, hogy elutasítják a Krisztusban felkínált kegyelmet, mert érzéketlenek az igazságra. A filozófiai nézeteik töltik be szívüket, amelyben már nincsen helye Isten igazságának.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése