2010. november 20.

Legalizált gyilkosságok

Néhány héttel ezelőtt beszélgettem egy asszonnyal, aki rám bízta egyik nagy szomorúságát. Férjével évek óta próbálkoznak, de mára már bizonyossá lett, hogy nem lehet gyermekük. Próbálkoznának lombik-programmal, de annak ára 150-300 ezer forint (2009), amely megfizethetetlenül sok pénz a számukra.

* * * * *

Ehhez képest azt olvastam, hogy az Amerikai Egyesült Államokban naponta 3 ezer abortuszt hajtanak végre, és ezeknek csak csekély száma történik azért, mert az anya élete veszélyben van. A világon pedig naponta 130 ezer abortuszt végeznek el kórházak szülészeti osztályain. Nem kell fejszámoló művésznek lennünk ahhoz, hogy ez - mondjuk egy harmincegy napos hónapban - 93 ezer meg nem született gyermeket jelent az USA-ban, és 4 millió 30 ezer abortált gyermeket jelent világviszonylatban. Ez egy évben 1 millió 95 ezer (USA), és 47 millió 450 ezer meggyilkolt gyermeket jelent az egész világon. Vajon ez nem emberiség elleni bűntett?
Persze tudom, hogy egy abortusznak sokféle oka van és lehet. De azért a számok mégis sokkolóak. Mert sok esetben azért veszik egy gyermek életét, mert a gyermek genetikailag előreláthatólag nem lesz olyan tökéletes, mint azt a szülei szeretnék. Kínában pedig sokszor azért kell egy fejlődő életnek a "kukában" végeznie, mert történetesen nem fiúnak, hanem lánynak születne meg.

Az abortuszok nagy száma mögött, az estek többségében, mégis erkölcstelenség áll: nem kívánt terhességek formájában. Vajon ilyenkor az abortusz nem legalizált gyilkosság, amelyet ártatlan férfiak és nők követnek el azért, mert önző módon csak saját magukra gondolnak?

Mindenesetre nem ítélkezhetünk mások felett. Mégis elgondolkodtatóak a számok. 47,5 millió meg nem született gyermek, akik nem élvezhetik a világ szépségét, akik nem szerethetnek soha, akik nem ízlelhetik meg egy mézédes eper ízét, és sohasem érezhetik egy rózsa illatát. Mert döntöttek felettük: nem kelletek, mert betegek, mert gyengék, vagy nem kívánatosak vagytok. Vajon jogunk van ehhez?

0 megjegyzés: