A templomkertben is van egy ilyen növény. Feleségemmel csak "hunyinak" szoktuk becézni, kedvessége, természetes szépsége miatt, mint egyetlen télen, a legnagyobb fagyban is virágzó növényt. A mi kis hunyorunk most kezdett el virágozni, ebben a novemberi tavaszban. Három virággal ajándékozott meg bennünket.
S miért szánok rá egy blognyi bejegyzést? Vallom, hogy Isten, ha elég nyitott szemmel járunk e világban, mindennel taníthat, ami csak körül vesz bennünket. Úgy, ahogyan Jézus is példaként állította hallgatói elé a mezei liliomokat, vagy a verebecskéket. A hunyornak is van valami "üzenete" felém.
A hunyor egyszerűen szép növény. S szépsége éppen természetességéből fakad. Nem kell erőlködnie, nem kell cicomáznia magát. Az, ami, és olyan, amilyennek Isten megteremtette. Ebben az agyon "tupírozott" világban, ahol a legtöbben másnak akarnak látszani, mint amilyenek, egyre értéktelenebbé vált az, ami természetesen olyan, mint amilyen. Elnézem a kisiskolás lányokat, akik már kikenve és felnőttes ruhákban, alig takartan mászkálnak. Ez minden, csak nem természetes. Nem normális. Nem egyszerű. Egyszer egy televíziós személyiséggel találkoztam az életben. Megdöbbentett, hogy mennyire más volt, mint a TV "ideális" világában. A neten láttam egy új amerikai tinisztárt, akit photoshop-pal alakítottak címlapfiúvá. Elborzasztó. Izzadtságszagú erőlködés, amelyből hiányzik az eleven természetesség. Műanyag.
A hunyor a legnagyobb téli hidegben nyílik, amikor minden más növény alszik. Döbbenetes az, ahogyan dacol a didergető mínuszokkal. Ebben az üres és rideg világban, ahol lassan kihűlt a szeretet a szívekből, vajon mi mennyire tudunk így megállni? Nem lenni cinikussá, nem veszteni el a fényünket, az elevenségünket? Vagy egyszerűen mi is "belealszunk" a tömegbe? Jó lenne, ha nem így lenne.
Ez a kicsiny virág, csendesen "beszél" Alkotójáról, és közben engem is tanít. Van-e bennem annyi alázat, hogy meghalljam azt, amire a teremtett világ is tanít?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése