3. Az istentisztelet: imádság… Az istentisztelet azokat, akik azon részt vesznek mozgásba hozza: közelebb viszi őket Istenhez és egymáshoz. A Szentlélek, - ahogyan reformátoraink vallották –, teszi lehetővé ezt az igehirdetés és az úrvacsora által. A Szentlélek ébreszt hitet, ahol és amikor Istennek tetszik. Ez a szív igazi istentisztelete. A hit pedig elsősorban az imádságban jut kifejezésre. Az imádság sok embert zavarba hoz. Ma már nem az imádság korában élünk. Bennünk és körülöttünk hiányzik az imádság. Ebben egyébként az istenhit krízise is kifejeződik! Imádságunk lehet Isten dicsérete, hálás hitvallás, panasz, tiltakozás és kérés. A templomban felhangzó zenének, éneknek, - ebben az összefüggésben – szíveket megnyitó funkciója is van! Isten Lelke is segít nekünk, hogy tudjunk jól imádkozni. (Róm 8,26).
4. Az istentisztelet: építés és kiküldés… Szükséges, hogy az istentisztelet a hétköznapok személyes életébe vezessen, a gyülekezet életébe és a világban való szolgálathoz vezessen. Szükséges itt a Szentlélek építő és küldő munkájáról is szólnunk. Ennek három aspektusát kell megemlítenünk: 1./ Az istentiszteletnek gyógyító ereje érvényesül az igehallgatók életében. Vigasztal és bátorít. Terápiás hatása van.13 2./ Az istentisztelet megnyitja egymás felé a gyülekezet tagjait. A római katolikus mise végén pl.: a gyülekezet tagjai a békesség jeleként kezet nyújtanak egymásnak. Utalnak ezzel arra, hogy egy közösséghez tartoznak, és a hétköznapokban is egymásért lesznek. 3./ Az istentisztelet azzal ér véget, hogy a prédikáló lelkész a gyülekezet tagjait szolgálatra küldi ki a társadalomba. (Utal erre az igehirdetésben vagy imádságában.) Ad az istentisztelet egy láthatatlan, de mégis érezhető impulzust amely kihat a hétköznapi életre is.
Tóth Sándor református lelkipásztor
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése