Mint az ókori Rómában... - 2.

A hanyatlás jelei akkoriban és manapság

Kivonat Gustav Ichelschmidt: WIE IM ALTEN ROM c. könyvéből (1971)

AZ ÁLLAM

A régi, tradícióban gyökerező római családok kihaltak, a legjobbakat kiirtották, akik közül a megbízható politikai vezetők kikerülhettek volna. Az autokrata uralkodók a gonoszokat és a hízelgőket részesítették előnyben a tisztességesebbekkel szemben. Sok külföldi áramlott be, ami megváltoztatta a társadalom összetételét, olyannyira, hogy az új rómaiak már nem azonosultak Róma sorsával és nem voltak készek önzetlen odaadásra, ha az állam sorsa forgott kockán. Az általános jólét állt az első helyen.

A szenátusi nemesség, amelyet addig elittudat jellemzett, erkölcsileg lesüllyedt. Anyagias szemlélet uralta, a még meglévő erejét arra használta, hogy gazdasági hatalmát növelje s tudatosan az elemi államérdekek ellen cselekedett. Akkor is gondtalan fejedelmi életet folytattak, amikor már a barbárok ellepték a birodalom határait. (...) a helyi lakosságot megtizedelő pestis is hozzájárult Róma végzetéhez. (...) a szenátorok többsége már keletről vagy Afrikából származott. A sereg magas rangú vezetői között sok volt germán, illír, trák vagy perzsa. A külföldiek állam iránti elkötelezettsége is hiányos volt. 

Sokan igyekeztek kikerülni az adózást s bocsánatos csíny számba ment az állam egyéb ügyekben való becsapása és kijátszása. A megvesztegetés elterjedt, a sikkasztások, az állami pénzek elpazarlása aláásta a közerkölcsöt. Nőtt a hivatalnoki réteg. A bürokrácia olybá erősödött, hogy némely előírások, például a gazdaság terén, áttekinthetetlenné váltak. A növekvő adóterhek is hozzájárultak a lappangó elégedetlenséghez. A császárok nagystílű építkezései hihetetlen összegeket nyeltek el. Az állam túllépte a megterhelhetőség határait, elkezdte a lakosságot kizsákmányolni és végül gazdaságilag tönkretenni.

A rómaik áthágták anyagi korlátaikat, pazaroltak, s nem csak az állam, de az egyes polgárok is többnyire erősen eladósodtak. A pénzt minden dolog mértékévé emelték, s a többség anyagi javainak megsokszorozására törekedett. Fogyasztói kultúra alakult ki. Ezt a fejlődést a kor kritikusai előre látták. Lukréciusz megjósolta, hogy ez az anyagiasság gátlástalanságba és bűnözésbe fog torkolni. Az inflációt nem lehetett feltartóztatni. Az elértéktelenedés már Néró idején elindult, de Commodius és Septimus Severus idején csúcsosodott ki katasztrofális mértékűvé. (A pénznem devalválódása gyakran a civilizáció szétesését jelzi.)

Az új római vezetőréteg nem tudta a közéletben elharapódzott romlást feltartóztatni. Bár vita tárgyát képezte minden fennálló probléma, a megoldásra nem jutottak el. Nőtt a városokban a munkanélkülek száma, akiket a császárok ételosztással támogattak a lázadás megelőzésére. Ezzel azonban parazita életmódra is nevelték őket. Az udvar nagymérvű pazarlásait, a népnek tartott gigantikus szórakoztatóprogramokat, a gabonaadományokat és a pompás építkezéseket már magasabb adók mellett sem lehetett finanszírozni.

A polgárokat egyre kevésbé jellemezte a hazaszeretet. Az üzletben az önös érdekek voltak mérvadóak. A hangsúly a magánéletre helyeződött át. Látva az államvezetés gyengeségét, egyre több provincia vált függetlenné és fenyegető mértékűvé vált a bűnözés. A törvények szigorítása helyett, a bűnözők jogait védték, ami öngyilkos humanitásnak bizonyult. Ciceró szerint ahol elítélteket rehabilitálnak és szabadon engednek, emigránsokat visszahoznak, ott nyilvánvalóan felismerhető, hogy az a társadalom az összeomlás szélén áll. Tacitus megjósolta, hogy a tetterős germánoké a jövő. Montesquieu is úgy látta a „Róma felemelkedésének és bukásának okai”-ról írt könyvében (1734), hogy az állam tekintélyének gyengülése és a hiányzó nemzeti szellem járult hozzá nagyban a bukáshoz. A Róma sorsával való azonosulás gyengülését mutatja, hogy egyre gyűlöletesebbé vált a katonai szolgálat. Némelyek még az öncsonkítástól sem riadtak vissza a mentesülés megkapásához. Elsorvadt a vágy, hogy a hazáért az életüket adják.

Az államvezetésbe vetett bizalom megingott. A rómaiakat a korábbi tettvágy helyett inkább cinizmus, letargia jellemezte, hanyagul hagyták magukat sodortatni az árral. Elfelejtették, hogyan kell egy jó dologért elszántan harcolni. Az embertípus gyengült.A nemzeti jellem annál jobban romlott, minél kevésbé tudtak a tömeget elkötelező példaképet vagy bálványt nyújtani. Mai korunkat mi jellemzi? Törvénytelenség, önérdek, túl enyhe bírói ítéletek, erkölcsi hanyatlás, vallástalanság.