Mint az ókori Rómában... - 1.

A hanyatlás jelei akkoriban és manapság

Kivonat Gustav Ichelschmidt: WIE IM ALTEN ROM c. könyvéből (1971)

A DEKADENCIA PROBLÉMÁJA

A késő római korban is kezdett az erkölcsi, társadalmi és politikai rend fellazulni. A római tömeg nem sejtette a sorsát, csak néhány haladó elme látta át a helyzetet, s volt tudatában az előttük álló bukásnak. Ciceró főleg a morális romlást és a jelentős vezetőegyéniségek hiányát hangsúlyozta. 

A mai kor hanyatlása a 18 sz.-ban, a felvilágosodás korában kezdődött, a „bevált” tradíciók széttöredezésével. Egy német költő (Jakob Burckhardt) 1853-ban a „Nagy Konstantin korának története” c. könyvében szintén analógiát lát a két kor között: az ember elszemélytelenedik, méltóságát veszti. A költő aggódva szemléli az iparosodás korát: a gépesített élet egyoldalúsága lelki és szellemi kiüresedéshez vezet, reménytelenséghez a materialista világban. Mélyreható vallási-, szellemi- vagy tudatváltozás nélkül nem látott esélyt a változásra. „Vallást mondok, mert egy mindent átfogó akarat nélkül nincs győzelem a hatalom- és a pénz világán.

Nietzsche szerint az ember belsőleg kimerült és az erőszak győzelme nem tartóztatható fel. Saint-Exupéry megérezte: „az emberiség egyik legsötétebb korszaka előtt állunk”.

Róma hanyatlása is nemzedékeken át tartott (kb. 500 évig). Sorsa akkor pecsételődött meg, amikor kiszolgáltatta magát a primitív hatalom- és birtoklásvágynak. Ez az anyagisság (materializmus) nagyon rombolóan hatott, s a jólét felemésztette. Korunkat a szabad intellektualizmus és a túlfokozott szexualitás végletei jellemzik, melyek szellemi és testi alapelvek felmorzsoládásához vezetnek. Az új generációk a szellemi alapokat félrerúgták, anélkül, hogy helyébe valami újat tudtak volna állítani, s ez káoszba torkollott. A mai, cél nélküli és ösztönökre hagyatkozó emberiség a legjobb úton halad ahhoz, hogy a kizsákmányoló materializmusnak ellenállás nélkül kiszolgáltassa magát. Vakságában nem látja, milyen szabadságot szalaszt el.