"(...) érdemes megjegyezni azt, hogy mi kálvinisták, reformátusok, mintha abban szeretnénk leginkább „alapítóatyánk” nyomdokaiban járni, hogy lerí rólunk az örömtelenség. Legalábbis Kálvint mindig így ábrázolták, sötét tónusokkal, dacolva a világ minden hívságával, örömtelenül. Talán a mi reformátorunk – ha egyáltalán ki sajátíthatom őt magunknak – egy befelé forduló, pesszimistább, szigorúbb lelki alkat volt. De bizonyára ő is ismerete azt a másfajta örömet, amely nem lelki alkat, és nem is körülmények kérdése, hanem az Istennel való élő kapcsolatból fakad. Kár, hogy a reformátor követői inkább lelki alkatát akarták/akarják inkább utánozni, semmint a Biblia igazságainak szeretetét." (Ismeretlen szerző)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése