1732 április 24-én, Szent György napján írták alá Olaszfaluból elűzött református őseink azt a telepítési szerződést, ami lehetővé tette számukra, hogy birtokba vegyék községünket Litért. Ezzel a nappal indult el az addig pusztahelyként emlegetett községünk újabb kori története. Ma tehát 288 éve annak, hogy Isten megtartó kegyelméből gyülekezetünk jelen lehet szeretett településünk életében.
Ennek a megemlékezésnek szomorú hátteret ad mindaz, ami ma a világban zajlik. A koronavírus-járvány teljesen átírta az életünket, és egyelőre egyikünk sem tudja, hogy meddig tartanak és milyen mértékű károkat okoznak majd ezek az idők. Annyi bizonyos, hogy mind a gazdaságban, mind a lelkünkben – és nem kell ehhez megfertőződnünk – mély nyomokat hagy ez a pandémia.
De ez a szomorú háttér fel is erősít bennünk, máskor talán kevésbé fontos gondolatokat és érzéseket! Ez az időszak felerőríti például a valahová tartozás fontosságát. Mindenkor erőt ad, de válságos időkben még inkább nagy megtartó erő és vigasz tud lenni az, hogy nem vagyok egyedül, hanem ott áll mögöttem egy egész közösség. Emberek, akik számon tartanak, gondolnak rám, rám írnak, felhívnak, őszintén érdeklődnek a hogylétem felől, és még távolról is érzem a szeretetüket és törődésüket. De próbás időkben, amikor egész lényünk, személyiségünk kerül nyomás alá, az is nyilvánvalóvá lesz, hogy mi rejtőzik a szívünk mélyén, mi ad számunkra reménységet, kiben vagy miben bízunk, és van-e megtartó ereje annak, amiben vagy akiben bízunk.
288 éve református elődeink más okból kerültek és éltek szorult helyzetben. De Istenbe vetették reménységüket, és az Ő irgalmára bízva magukat kerestek és találtak új otthonra Litéren. Nem kell és nem is lehet talán összehasonlítani a mi helyzetünket az övékkel. De abban mindenképpen példát vehetünk róluk, hogy a bajban összetartottak, és ami a legfontosabb: nem veszítették el látóterükből Istent, hanem nyomorúságukban is számoltak Vele. Mert egy-egy válság felül- és átírhat az életünkben sok mindent, de két dolgot nem: az egymáshoz és Istenhez tartozásunkat nem. Erre emlékeztethetjük és ezzel biztathatjuk egymást ezekben az időkben is!
De ez a mostani megemlékezésük valami többről is beszél! Arról, hogy válságos időkben mennyire fontos a jelenlét. Békésebb időkben talán nem annyira érezzük ennek fontosságát. Csendesen tesszük a dolgunkat, a lehető legjobb tudásunk szerint végezzük mindennapi feladatainkat. Nem kérkedünk magunkkal, nem mutogatjuk mindenáron Istenbe vetett hitünket, tiszteletben tartjuk mások szabadságát. Az életünkkel igyekszünk felfelé mutatni, néha szavak nélkül is. De most, a koronavírus adta borús időkben, súlya van, súlya lett annak, hogy itt vagyunk! Ereje van annak, hogy Krisztust ismerő és követő emberként jelen vagyunk a világban és itt településünkön. Most van itt az ideje annak, hogy előlépjünk a háttérből, hogy szeretettel, de határozottan Krisztushoz hívogassuk a körülöttünk élőket, biztassunk, bátorítsunk, beszéljünk élő reménységünkről!
Csak az tud felfelé, Istenre mutató jellé lenni a maga környezetében, aki nem szégyelli vállalni azt, hogy Krisztushoz tartozik, és aki jelen tud és jelen akar lenni ott, ahová Isten őrállóként állította őt. Hiszem, hogy nem véletlenül tartott meg bennünket 288 év óta a mi mennyei Atyánk, hanem azért, hogy jelek legyünk, jellé legyünk, és jelen legyünk Litér község életében Isten mind nagyobb dicsőségére!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése