A VÁLSÁG TANÍTÁSA

Alapige: 107. zsoltár

Bevezetés

A 107. zsoltár keletkezését sokan a babiloni fogságból való hazatérés idejére teszik, amikor a szabadulás fölötti öröm, az Isten felé érzett hála hatotta át a zsidó emberek szívét. Nem véletlenül, mert ez a zsoltár a helyreállítás, a remény és a bizonyság zsoltára, amely olyan megrendítően beszél az emberi élet drámájáról és azt felülíró isteni hűségről, szeretetről és irgalomról, mint kevés biblia szakasz.

Mielőtt azonban belemerülnénk a 107. zsoltár mélységeibe, rendhagyó módon, először szívleljük meg utolsó versének tanácsát: Aki bölcs, jegyezze meg ezeket, és értse meg az ÚR kegyelmes tetteit! Isten tehát gondolkodásra hív! Nem arra, hogy kapcsoljuk ki az értelmünket, mert csak így leszünk képesek befogadni az ő földöntúli üzenetét. Ő azt kéri, hogy használjuk az eszünket, engedjük el vele kapcsolatos ellenérzéseinket és végre kezdjünk el józanul gondolkodni, hogy megértsük és meglássuk az Ő kegyelmes tetteit az életünkben. Mert nincsen az a válsághelyzet, amiben ne nyílhatna föl az ember szeme Isten jóságának és hűségének apróbb vagy nagyon is hatalmas jeleire!

1. A 107. zsoltárban négyféle ember-csoportról olvasunk, akiknek az élete ilyen-olyan okokból válságba került. Olyan élettörténetek ezek, amelyek az emberi élet legmélyebb drámáját tárják elénk.

Ezek a történetek beszélnek úttalan bolyongásról, magányról, otthontalanságról, arról, amikor valaki egyszerűen nem találja a helyét a világban. Beszélnek rosszul meghozott döntésekről, tudatlanul vagy tudatosan elkövetett bűnökről, Isten ellen való lázadásról, ostoba sodródásról, a pusztulás szélére sodródott sorsokról. De szólnak olyan emberekről is, akik magabiztosan vágtak neki a világnak, akiknek határozott terveik és céljaik voltak, és akiknek sokáig jól ment. De egy váratlan pillanatban eltűnt a kék ég életük fölül, és egy hatalmas vihar mindent elsöpört.

Ez a zsoltár úgy beszél életünk különböző mélységeiről, hogy valamelyikben magunkra ismerhetünk. Mert megmutatja, hogy életválságaink lehetnek nagyon is különbözőek, de alapvetően mindegyik válságunknak ugyanaz a gyújtópontja: az Isten nélküli élet. És ez, az Istentől függetlenített életünk az, ami generálja életünk különböző válságait.

2. Tudom, hogy egy válsághelyzet rengeteg félelmet ébreszt bennünk. Tudom azt is, hogy egyikünk sem szeret bizonytalanságban élni. Nem vagyunk mazochisták, akik a szenvedésben bármiféle élvezetet találnak. A legtöbben olyanok vagyunk, akik egy váratlan helyzetben, különösen, ha az a helyzet sok nehézség elé állít bennünket, inkább kétségbeesünk. És minél tovább tart ez a helyzet, a múló idővel egyenesarányban veszítjük el az életkedvünket.

De mi történne akkor, ha nem csak tragédiaként tekintenénk ezekre a válsághelyzetekre? A 107. zsoltár válság-történetei sem csak egy-egy élet tragédiáját beszélik el! Hanem úgy beszélnek az emberi élet mélységeiről, mint aminek nemcsak árnyoldalai vannak. Mert egy válság nemcsak az ott megtapasztalt szenvedésről és fájdalomról szól, hanem arról is, hogy a különféle válságoknak van és lehet jótékony hatásuk az életünkre.

Például az, hogy őszintén szembe kell néznünk az addig eltemetett igazságokkal. Azzal, hogy senkit sem tehetünk felelőssé a saját sorsunk alakulása miatt, csak magunkat. Azzal, hogy hiú ábránd csupán az, hogy teljes ellenőrzés alatt tarthatjuk az életünket és a bennünket körülvevő világot. Azzal, hogy a származás, a pénz, a hatalom sérthetetlenné tesz bárkit is.

Egy-egy válság, és ezt erősíti ez a zsoltár is, helyére teszi az embert, mert megmutatja az addig látni nem akart valóságot. Azt, hogy minden nagyszerűségünk, elért eredményünk ellenére, mégis mennyire védtelenek és kiszolgáltatottak vagyunk. De ezek a nemszeretem élethelyzetek azt is megmutatják, hogy kié a valódi, az igazi hatalom, a totális kontroll e világ fölött! Mert az nem a miénk, hanem ahogyan évezredekkel ezelőtt, ma is egyedül Istené.

3. De mi történik akkor, amikor egyértelművé válik: nem lehet mellé beszélni, kifogásokat puffogtatni, magyarázkodni, másokra mutogatni? Amikor kerek-perec beköszön az elhazudott, elnyomott valóság az életünkbe? Még akkor is kérdés az, hogy készek vagyunk-e elfogadni az előbb felsorolt igazságokat!

A 107. zsoltár azt az ideális és bölcs helyzetfelismerést írja le, amikor valaki felismeri azt, hogy élettragédiájának gyökere ez: Isten nélkül élek, és emiatt sodródom újra és újra különféle válságaimba. De mondjuk ki: a legtöbb ember egy egyértelmű helyzetben is inkább választja a hazugságot, semmint szembe nézzen az igazsággal. Mert úgy gondolja túl drága az ára annak, hogy feladja látszólagos szabadságát és függetlenségét, és Istenhez kiáltson nyomorúságában. Minden tragédiánknál nagyobb tragédiánk ez: meglátni és mégis elutasítani a valóságot, az igazságot, helyette inkább hazudni és hazudni, amíg a hazugság teljesen el nem pusztítja az életünket.

4. De azok, akik életük mélységében nem letagadják, hanem elfogadják a mégoly szomorú valóságot: Isten nélküli életem következménye az a válság, amibe jutottam, és ebben a helyzetben Istenhez menekülnek, azok ugyanazt élhetik át, amit a zsoltárban szereplő emberek. … az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kiszabadította őket szorult helyzetükből. Mert Isten kész az átkot áldássá változtatni. Az Ő hatalma képes fordulatot hozni minden válságban.

De, hogy ezt átéld, ehhez az kell, amiről Reményik Sándor, a híres erdélyi költőnk beszél „Kegyelem” című versében:

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Befejezés

Mennyi erő, mennyi örömteli boldog felszabadulás van ebben az egyetlen bibliai versben: De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kiszabadította őket szorult helyzetükből.

S mit kívánhatnék magunknak ezekre a befelé fordulós napokra, húsvét felé közeledve, mint az őszinte imádság felfedezését, és a meghallgatott imádságokból fakadó örömöknek és hálának a megtapasztalását! Isten áldjon és őrizzen mindannyiunkat! Ámen