2016. május 2.

A KÍSÉRLET

A stanfordi börtönkísérlet (vagy Zimbardo-féle börtönkísérlet) pszichológiai szempontból vizsgálta az emberek fogságban való viselkedését. A kísérletet 1971. augusztus 14–20. között végezték a Stanford Egyetemen, Philip Zimbardo vezetésével. A részt vevő önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A kísérletet azonban a befejezés tervezett ideje előtt – hat nap után – félbe kellett szakítani, mert az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét

Eliot Aronson A társas lény c. könyvében szó szerint közöl egy részletet Zimbardónak az amerikai képviselőház jogügyi bizottsága számára készített jelentéséből: „Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A többség valóban »rabbá« vagy »börtönőrré« vált, és többé nem voltak képesek tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között. Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinte minden aspektusában drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk (»őrök«) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások (»foglyok«) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott.


Ez a kísérlet adta a most ajánlott film alapját, amelyet megtekintésre ajánlok. A film nem pontosan adja vissza a fent leírt kísérletet, de épít arra, és érzékletesen adja vissza azt, ahogyan a kísérlet szereplői elveszítik a kontrollt önmaguk felett. Tanulságos történet, amelyről legutóbbi gyülekezeti filmklubunk után majd egy órát beszélgettünk.


0 megjegyzés: