Azon az első karácsonyon, Jézus születésének idejében, éppolyan kevés szív volt tele azzal a reménységgel, hogy a régen megígért Messiás megérkezik, mint amilyen kevesen ma hisznek az Emberfiában. Akkor is kevesen hitték, még kevesebben várták, de ha várták is, nem remélték, hogy akkor és úgy fog mindaz bekövetkezni, ahogyan azokban a napokban.
Nem így Simeon, az igaz és kegyes ember, aki személyes kijelentést kapott az Úrtól: „… nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát.” Ő igazán várta Izráel vigasztalását! És ez a kifejezés egyértelműen azt jelentette, hogy Simeon a Messiást várta. Az Ő megjelenésére volt „kihegyezve” az élete, s bár nem tudjuk, mégis talán a jeruzsálemi templomba is így ment fel nap-nap után: „Talán ma teljesedik be Isten ígérete! Talán ma!”
Simeon tehát a Megváltóra várt, Akiről nem volt személyleírása. Nem tudhatta azt, hogy milyen lesz, ha megjelenik. Csak egy ígérete volt: „… nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát.” S teltek, múltak a napok, talán az évek is, és Simeon minden nap felment a templomba. De az nap, mégis más volt, mint a többi! Mert József, Mária és a nyolc napos Jézus pontosan akkor lépett be a templomba, amikor Isten Lelke Simeont szintén a templomba vezette…
És Simeon találkozott a Megváltóval! Van ebben a képben valami megindító, ahogyan ez az idős ember a karjába öleli azt, aki az ő Megváltója is! És nem akad fenn azon, hogy a Messiás gyermekként jött a világra. Egyszerűen és természetesen elfogadja azt, hogy ebben a kisgyermekben a Szabadító jött e világra, aki a Vigasztalás. Szavaiban is ez az egyszerű emelkedettség, csendes tisztelet, a hit boldog rácsodálkozása szólal meg: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek.”
Ott van a karjában egy gyönge és törékeny kisbaba, és ő ezt mondja fölötte: „… meglátták szemeim üdvösségedet…”, és egyértelmű számára az, hogy benne vált valósággá várakozásának minden reménysége, és személyesen kapott ígérte: „„… nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát.” – mert kezében tarthatja a valósággá lett ígéretet: az Úr Krisztusát!
Nagyon megragadott az, hogy valaki úgy beszélt a karácsonyról, mint a „Találkozás ünnepéről”! Van valami ebben az elnevezésben, ami rámutat a karácsony üzenetének mélységére! Megjelent az Üdvözítő, és Benne a föld találkozik a mennyel, a sötétség találkozik a Fénnyel, a halál találkozik az Élettel. Mert ahogyan Simeon találkozott az Üdvözítővel, úgy nekünk is lehetőségünk van arra, hogy találkozzunk vele!
Bárcsak túllátnánk azokon a külsőségeken, amelyek karácsony ünnepére rárakódtak! Azon, amit az évszázadok alatt az emberek karácsonyból csináltak: a kirakatok fényein, a tömött áruházi polcokon, a karácsony kényszeres ajándékain. Ha a zajon át meghallanánk annak az első karácsonynak a hangjait, ha megértenénk és megélhetnénk egyszerűségét!
Egy híres igehirdetővel kapcsolatban mesélik, hogy közösségének egyik tagja, az istentisztelet után a templomajtóban ezt mondta neki: „Tiszteletes Úr! Talán nem sértem meg, de a mai prédikációjában tizenkét nyelvtani hibát számoltam össze.” Egy másik híve ugyanezen alkalom után így búcsúzott tőle: „Ma találkoztam Istennel!” Mindkét férfi ugyanazt a prédikációt hallgatta, és mindketten azt találták meg benne, amit kerestek. Mert mindig azt találjuk meg, amit valójában keresünk... Simeon Izráel vigasztalását kereste, az Úr Krisztusát várta, és azt is találta meg Jézusban!
Te mit keresel? Mire vágysz ezen a karácsonyon? Mert azt is fogod megtalálni! Ámen!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése