A szív reformációja

„Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz!” (Jóel 2:13)

Reformáció ünnepén sokat beszélünk azokról a történelmi eseményekről, amelyek a XVI. században, vagy azt megelőzően történt. Egy dologra ritkán szoktunk gondolni, arra, hogy a látható események mögött, valami sokkal titokzatosabb dolog állt. Az, amiről a felolvasott bibliai ige is beszél: a szív reformációja. 

A reformátoroknak először a szívét kezdte formálni Isten. Megszólította őket Igéjén keresztül, belülről formálta, alakította őket a saját akarata szerint, hogy képesek legyenek beleilleszkedni az Ő terveibe. A szívük reformációjának lett következménye az egyház rendszerében bekövetkezett reformáció. 

Mert egy intézményt mindig könnyebb megreformálni, mint az emberek gondolkodását, és életgyakorlatát megváltoztatni. Bármilyen kővé dermedtek is a struktúrák, még mindig könnyebb azokon változtatni, mint az emberek lelkén. – De Isten igéje olyan erő, amely képes elérni az ember lelkének legmélyét, és ott kifejteni hatását, ahol semmi más nem képes. – Gondoljátok el, ha nem így lenne, akkor meddig jutott volna el a keresztyénség? Lehetett volna-e hatással egyetlen megújult szívű szerzetes, egész Európára? Isten igében rejtett hatalma nélkül mindez esélytelen lett volna! 

Úgy tűnhet, hogy a felolvasott ige mégsem az Istennek bennünk elvégzett munkájáról szól, hanem arról a bűnbánatról, amelyre az Úr hívja az Ő mindenkori népét: „Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz!” (Jóel 2:13) De az ember bűnbánata, Isten keresése az érem egyik – látható oldala – a másik, a láthatatlan pedig, amely nélkül az előző elképzelhetetlen, az amit Isten végez el bennünk. Az emberi és az isteni így kapcsolódik össze, és így születik meg a szív reformációja, amely egészen Isten munkája, még ha ahhoz önmagamat is adom. 

Egészen Isten munkája, mert nélküle képtelen lennék felismerni bűneimet, képtelen lennék bűnbánatra jutni, és képtelen lennék elnyerni a bűnbocsánatot. Ezért mondja ezt Pál apostol egy másik helyen: „Kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efezus 2,8-9)

Megújulást szeretnénk, mert érezzük, megújulásra van szükségünk. Személyes életünkben, közösségeinkben, egyházunkban, egész társadalmunkban. De mindez belső megújulás nélkül, és éppen ez az, amiről az ige beszél, nem teljesülhet. Isten erre a belső megújulásra indít igéje és Lelke által bennünket, hogy ne csak ideig-óráig tartó hatások, hanem valódi mély változások induljanak el először bennünk, azután körülöttünk és rajtunk keresztül. „Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz!” (Jóel 2:13