Nem keresztény, kortárs források Jézusról

Aki Jézusról nem modern képzelgések, hanem az 1. és 2. századi történelmi feljegyzések alapján akar gondolkodni, annak az Újszövetség szövegén kívül csak hat forrás áll a rendelkezésére. Ezek viszont érdekes módon mind igazolják az Újszövetség megbízhatóságát. 

I. Zsidó források: 

1. Talmud (Szanhedrin 43/a): "Peszách előestéjén végezték ki Jézust, 40 napig kiáltott így előtte a kikiáltó: 'Jézust, a názáretit megkövezésre ítélték, mert varázslást művelt, Izráelt elcsábította és hűtlenné tette Istenhez. Aki azonban mentő körülményt tud a számára, jöjjön, mondja el'. De nem találtak mentő körülményt, és 40 napi várakozás után Peszách előestéjén kivégezték."

Joseph Klausner  - Jézus és kora című könyvében - még hozzáteszi: "A Talmud leírása éles ellentétben áll az evangélium elbeszélésével, amely szerint Jézus halálos ítéletét a legnagyobb sietséggel hozták meg és hajtották végre. Véleményem szerint azonban az engedékenységről szóló elbeszélés célzatos és éppen ezért nem tekinthető történeti értékűnek." Amit tehát a leírásból mindenképpen megtudunk: a páska ünnepének előestéjén Jézus Krisztust kivégezték.

2. Josephus Flavius (történetíró, Kr.u. 37-100): A zsidók története, XVIII, 3: "Ebben az időben élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot és sok zsidót és sok görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereinek följelentésére Pilátus keresztre feszítette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik szerették. Mert harmadnapra feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette nevét." - (XX, 9) [Anániás főpap] "a nagytanácsot törvényszéki ülésre hívta össze, és eléje állította Jakabot, aki testvére volt Jézusnak, akit Krisztusnak neveznek, s még néhány más embert." - Ezt a bekezdést sokan későbbi betoldásnak vélik, annak hitelét megkérdőjelezve. Az érdekesség kedvéért: Vermes Géza, magyar születésű brit tudós, a vallástörténelmen belül különösen a zsidó-keresztény szakterület kutatója, hitelesnek tartja ezt a bekezdést.

II. Római és görög források:

3. Cornelius Tacitus (történetíró, kb. Kr.u. 55-120): (Annales, XV,44) "Azért, hogy a róla szóló pletykát [t. i. hogy ő gyújtatta fel Rómát] elnyomja, Néró hamis vádat emelt, és a legkegyetlenebb kínzásokkal büntetett keresztényeknek hívott, és gaztetteik miatt gyűlölt személyeket. Krisztust, akitől a nevüket kapták, Pontius Pilátus júdeai helytartó ítélte halálra, Tiberius császár uralmának idején; ez az ártalmas babona azonban, amelyet rövid időre sikerült elnyomni, ismét kitört, és nemcsak Júdeában, ahonnan ez a gonoszság ered, hanem Róma városában is, ahol minden, ami szörnyű és szégyenletes a világon, összegyűl és otthonra talál."

4. Ifjabb Plinius (levelét Kr.u. 112-ben írta): Levelek (96. levél) "Uram, alapelvnek tekintettem, hogy mindek kétes ügyet eléd terjesszek. Mert hiszen ki tudna jobban eligazítani bizonytalanságomban, vagy segíteni tájékozatlanságomban? Keresztények ügyében folytatott törvényszéki eljárásokon még sohasem vettem részt; ezért nem is tudom, mit és milyen mértékben büntessek, vagy akár nyomoztassak. Igen fennakadtam például azon, hogy tekintettel kell-e lenni a vádlottak életkorára, vagy pedig egészen zsenge korúak és már meglett emberek között nem kell-e különbséget tenni; vádelejtéssel járhat-e a beismerés; vagy olyan személy szá- mára, aki valaha keresztény volt, ne legyen-e enyhítő körülmény, ha megtagadja hitét; és vajon magát a keresztény nevet kell-e büntetni, akkor is, ha az illető semmi bűnt sem követett el, vagy pedig a keresztény névhez hozzátapadó bűnöket? 
Eddig azok ellen, akiket a kereszténység vádjával terhelten idéztek ítélőszékem elé, a következő módon jártam el. Megkérdeztem tőlük, keresztények-e. Azokat, akik keresztényeknek vallották magukat, másodszor és harmadszor is megkérdeztem, de büntetéssel fenyegettem meg őket. Akik még ezután is ki- tartottak, azokat kivégeztettem. Mert meggyőződésem, hogy függetlenül vallomásuk tartalmától, makacsságukért és csökönyösségükért megérdemelték ezt a büntetést. 
Másokat, akik ugyanebben a tébolyban szenvedtek, csak bűnösöknek bélyegeztem, és Rómába szállíttattam, mivel római polgárok voltak. Majd a törvényszéki eljárás miatt, már amint történni szokott, mások ellen is felmerült ez a vád, úgyhogy több eset került elém. 
Kaptam egy névtelen feljelentést, amelyen sok név szerepelt. Akik kijelentették, hogy nem keresztények, és nem is voltak azok, amennyiben útmutatásom szerint az istenekhez fohászkodtak, és képmásod előtt, amelyet erre a célra az istenszobrokkal együtt odaállíttattam, tömjén- és boráldozatot mutattak be, azonkívül káromolták Krisztust – márpedig az igazi keresztények ilyesmire állítólag semmi áron sem kényszeríthetők –, azokat elbocsátottam. Mások, akik a névsorban szerepeltek, bevallották, hogy keresztények, de ezt hamarosan visszavonták: csak voltak, de már nem azok; egyesek három, mások még több, sőt egyik-másik már húsz esztendeje nem. Ezek mind áldozattal tisztelték képmásodat és az istenek szobrait, és káromolták Krisztust. 
A jelentések szerint azonban az a legnagyobb vétkük vagy eltévelyedésük, hogy bizonyos meghatározott napon hajnalhasadta előtt összegyülekeznek, és váltakozva karban énekelnek az istennek hitt Krisztus tiszteletére, és esküvel kötelezik magukat, nem ám valami gaztettre, hanem arra, hogy nem lopnak, nem rabolnak, nem követnek el házasságtörést, nem szegik meg esküjüket, a rájuk bízott letét kiadását felszólítás esetén nem tagadják meg. Ennek végeztével rendszerint szétszélednek; majd ismét összejönnek, hogy közösen fogyasszák el közönséges és ártalmatlan lakomájukat; ezt azonban abbahagyták, miután parancsodra betiltottam a titkos társaságokat. Éppen ezért annál szükségesebbnek tartottam, hogy két szolgálóleányból – ezeket ők diakonisszáknak nevezik – még kínvallatás árán is kivegyem az igazságot. 
Nem találtam bennük egyebet ostoba, határtalan babonaságnál. Ezért elnapoltam az ügy kivizsgálását, és hozzád fordulok tanácsért. Mert meggondolásra méltónak láttam ezt a dolgot, legfőképpen a vádlottak nagy tömege miatt; ugyanis mindenféle korú, mindenféle társadalmi osztálybeli emberek, férfiak és nők vegyest, igen sokan kerültek és kerülnek a vád alá. Nemcsak a városokban, hanem a falvakban és a tanyákon is elharapódzott ennek a babonaságnak a ragálya; ezt azonban véleményem szerint meg lehet állítani, és meg lehet szüntetni." 

5. Suetonius (történetíró, művét i. sz. 120 körül írta): (A Caesarok élete; Claudius élete, XXV,4) "A zsidókat, akik Chrestus bujtogatására szüntelenül zavarogtak, [Claudius] kiűzte Rómából."

6. Szamoszatai Lukianosz (szatírista, i. sz. 2. század 2. fele): (Peregrinus halála, 11-13) "A keresztények, mint tudod, a mai napig egy embert imádnak – egy különleges személyiséget, aki bevezette szokatlan szertartásaikat, és ezért keresztre feszítették. … Látod, e félrevezetett teremtmények azzal az általános meggyőződéssel kezdik, hogy örökre halhatatlanok, ami megmagyarázza a halál iránti megvetésüket és önkéntes odaadásukat, amely annyira gyakori közöttük. Aztán eredeti törvényadójuk még azt is belevéste az elméjükbe, hogy áttérésük pillanatától kezdve egymás testvérei. És megtagadják Görögország isteneit, és a keresztre feszített bölcset imádják."


Mindez alapján megállapíthatjuk, hogy az 1. és 2. századi nem keresztény (zsidó, római, görög) források szerint:

• Jézus élt, Pilátus idején Palesztinában keresztre feszítették, 
• tanítványai a Messiásnak tartották, és Istenként imádták, 
• tanítása szerint éltek, az örök életben reménykedtek, 
• Jézusban való hitükért akár mártírhalált is haltak.

(Forrás: Eklézsia.hu)