A csillag hogyan jelentette a Megváltó születését?
Teres Ágoston, előzőekben már említett könyvében, a következőt írja arról, hogy az ókori a babiloni csilla-gászok a következő megállapításokkal élve juthattak el a felismerésre, hogy megszületett a Megváltó:
A Jupiter az ég ura, s a királyok királyának jele. Fölkelte idején, vagy amikor legmagasabban áll az ég közepén, jóságos és igazságos uralkodók születnek. A Szaturnusz az "éjszaka Napja", a nyugati országok és királyok jele, különösen Izrael csillaga. Esti kelte idején bölcs törvényhozók és erős kézzel kormányzó uralkodók születnek. Ez a két hatalmas vándorcsillag különösen jelentős a Halak csillagképében, amely a közeledő tavasz jele, új élet és új remény égi hírnöke. Nyugati ága alatt áll Júdea és Jeruzsálem, keleti ágához tartozik Mezopotámia és Babilon.
Ezt a véleményt erősítheti meg egy régi szír evangélium-fordítás, amely arra ad bizonyítékot, hogy ezzel az általános fogalommal a Jupiter bolygóról beszélt az evangélista. Mert ebben a szír szövegben „kaukeba” szó áll a „csillag” helyén, ami pontos megfelelője a babiloni (akkád) „kakkabu” szónak. A „kakkabu” viszont a késő babiloni korban csak a Jupitert jelölte!
Egy további érdekes utalás található azon az ékírásos táblán, amelyet H. C. Rawlinson hozott nyilvánosságra. Ez a tábla arról tanúskodik, hogy a mágusok különleges érdeklődést tanúsítottak az „amurru” ország iránt (Szíria), és előfordul a szövegben ez a mondat: „… ha majd ez meg ez történik, akkor nagy király fog fellépni nyugaton, és akkor igazságosság, béke és barátság lesz minden országban, és minden népet boldoggá fog tenni”.
Hogy mindezeket valóban ismerhették-e a napkeletről érkező bölcsek, nem tudom megerősíteni. De abban Kálvinnak is igaza van, amikor ezt írja a bölcsek történetének magyarázatában: „… a csillagászat a természet hatá-rai között mozog, nem jöhettek pusztán a bölcsek pusztán ennek a vezetése mellett egészen Krisztushoz. A Szentlélek titkos kijelentésének kellett tehát őket támogatnia.” A reformátor érvelésében nem kétli azt, hogy a tudomány is fontos szerepet játszott abban, hogy elindultak, hogy megkeressék az új Királyt, de azt is hozzá teszi, hogy Jézus imádásához szükséges volt az is, hogy hitük egy új és rendkívüli kijelentésen alapuljon.
Befejezés
Amikor a napkeleti bölcsek követjárásuk végeztével elhagyják Betlehem környékét, újra természetfölötti intésnek engedelmeskednek. A Máté evangélium 2,12-ben ezt olvassuk: „Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.” Az idézett bibliai vers görög szövege egy olyan igét használ (khrématidzó), amely az álomban kapott parancs jellegének érzékeltetésére vonatkozott. Ám az említett görög kifejezés éppúgy előfordul a pogány antik jóslás „műszavaként”, amit ott az isteni inspiráció, sugallat jelölésére használtak. A napkeleti bölcsek tehát azon a „nyelven” kapnak Istentől vezetést, amelyet megértettek.
Az ő útjuk éppen az ellentéte Heródesének; amíg az előbbiek a pogány világ polgáraiként is engedelmeskedtek a Biblia Istene szólításának, addig az utóbbi kezdettől fogva ellenségesen fogadta Isten üzenetét. Mi legyünk inkább az előbbiek követői engedelmességükben.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése