5. Történelmi és teológiai következtetések
Összefoglalva mit értünk meg a karácsonyi ünnep eredetének történetéből?
1./ A keresztyének sem január 6-án, sem december 25-én nem ünnepelték és nem ünneplik Krisztus születésének történelmileg bizonyított dátumát. Egyáltalán az első karácsonyi ünnepeken nem egy dátumot ünnepeltek, hanem egy - a keresztyén egyház számára - fontos tényt, ami nem volt naphoz kötve, azt a tényt, hogy Krisztus megjelent a földön.
2./ Nem kívülről jött az indítás Krisztus születésének megünneplésére, hanem az indíték az üdvesemény theológiai jelentőségének keresztyén megfontolásából nőtt ki: Isten Jézus Krisztusban emberré lett, hozzánk, emberekhez alászállt.
Itt természetes felvetődött a keresztyének számára az a kérdés, hogy kell-e - az Újtestamentum értelmében - Krisztus emberré lételének külön ünnepet szentelni, vagy nem azoknak a régieknek volt-e igazuk, akik ilyen ünneplést általában mint keresztyénietlent elutasították. Ezen a ponton meg kell mondani, hogy ennek az ünnepnek a nagypéntekkel és húsvéttal szemben való túlbecsülése nemcsak a keresztyén gyakorlatnak nem felel meg, mely eleinte csak amazokat ismerte el, hanem az őskeresztyén theologiai gondolkodásnak sem. Az Új-testamentum szerint a Krisztus-történet központi eseménye Krisztus halála és feltámadása. Innen kell néznünk emberré lételét és nem fordítva. Ezért az egyházi évnek nem adventtel kellene kezdődni, hanem a húsvéti ünnepkörrel.
Mégis - ennek az alárendeltségnek feltételezésével - teljesen megfelel az Újtestamentum hitének, hogy Krisztus születése egy külön egyházi ünnep tárgya legyen. Máté, Márk és Lukács evangélisták tartották magukat ehhez az eseményhez, amikor ki-ki a maga módján kívánta megvilágítani azt, és ők ebben az esetben csak annak a gyülekezetnek szószólói, amely ezt a hagyományt átörökítette. Mindenekelőtt meg kell azt a himnuszt említeni, melyet Pál Fil 2,6kk-ben idéz, mely Krisztus emberré lételéről szól úgy, hogy elejétől fogva szoros összefüggésben van azzal a megfeszített és megdicsőült Úrral, Aki "szolgai formát vett fel".
A legrégibb Krisztus születési ünnep liturgiai megformálása sajátos keresztyén motívumokat tartalmaz, mint ahogy ezt az epifánia-ünnep életteljes ábrázolásából láttuk. Az a liturgikusan használt, központi gondolat, hogy Jézus mint a világ világossága a sötétségbe jött, s az, hogy megváltó tettét a világ teremtésével hozták összefüggésbe, semmi szín alatt sem a "legyőzhetetlen Nap-isten" december 25-i Mithras-ünnepéből jött, ahogy ezt már előzőleg a január 6-i epifánia-ünneppel kapcsolatban is megállapítottuk. Az sem elsősorban egy pogány napforduló-ünnepből származott, amit január 6-án tartottak, hanem őskeresztyén, újtestamentumi gondolatvilág szilárd része volt. Ahol az Újtestamentumban Krisztus emberré lételéről, s annak értelméről theologiai megfogalmazásban van szó: János evangéliuma prológusában, ott merül fel ez a gondolat: a világosság belépett a sötétségbe; a Jézus földi életében kijelentett isteni "Ige" ugyanaz, mint ami "kezdetben" a világot létre hívta: legyen világosság (lásd még Zsid 1,2-t).
3./ Mégis mindkét esetben a dátum megválasztását (január 6 és december 25) az a tény határozta meg, hogy mind a két nap olyan pogány ünnep volt, melynek gondolati tartalma kapcsolódási pontot kínált a sajátosan keresztyén karácsonyi gondolatokhoz. Konstantin kísérletét: a Nap-kultuszt a Krisztus-kultusszal egyesíteni bizonyos, hogy az Újtestamentum alapján el kell utasítani, mint ahogy minden gnosztikus próbálkozást is, amelynek az a célja, hogy a keresztyénséget általános valláskeveredésbe vonja, s ezzel a központi üzenetétől megfossza. De azért a theologusok számára az a kérdés, hogy vajon nincs-e éppen az Újtestamentum alapján olyan keresztyén értelme az imént felvázolt történelmi fejlődésnek, melynek az lett a vége, hogy Jézus születésének számunkra történelmileg ismeretlen napját egy kozmikus történéssel összefüggő napra helyezték, azon ünnepelték. Az Újtestamentumból itt többet olvashatunk ki, mint szimbolikát, nevezetesen jelét annak a theologiai ténynek, amit az őskeresztyénség hitt és hirdetett: Krisztus, Aki az emberiség Megváltója egyszersmind a teremtett világ Megváltója is; s hogy az üdvtörténet, mely az ő nevéhez kapcsolódik, az egész mindenségre vonatkozik, mint ahogy az ember bűnbeesése magával rántotta az egész teremtett világot a kárhozatba. Az emberiség és a teremtett világ összetartozásából következik, hogy az emberek Megváltója az egész világ Megváltója. Az Újtestamentum egész bizonyságtétele szerint Krisztus, az emberek Megváltója már a teremtésben is mint Közbenjáró részes. A bibliai üdvtörténetre jellemző, hogy történelmi eseményeket kozmikus eseményekkel kapcsol össze. Különösen megmutatkozik ez a teremtés és megváltás közti összetartozás a központi eseményben: Krisztus engesztelő halálában. Ez az értelme a Máté evangéliumában leírt sötétségnek és földrengésnek a Megváltó halálakor (Máté 27,45 és 51); Pál a maga módján a Kolossé 1,20-ban így fejezi ki ezt a "nagypénteki csodát", hogy Isten Krisztusban - a keresztfán kiontott vére által - békességet szerzett nemcsak az emberekkel, hanem földön és mennyben mindennel.
Teljesen ezen az újtestamentumi vonalon van az is, ha Krisztus születésének ünnepét - melyre a nagypéntek felől hull a fényjelszerűen természeti jelenségekkel hozzák összefüggésbe. Így történt ez Máté evangéliumában, ahol a bethlehemi csillagról esik szó a karácsonyi történetben.
Így emlékeztet minket karácsony az újtestamentumi kijelentés krisztocentrikus jellegére, ahol minden, a teremtés is Krisztusra vonatkozik, mert a teremtett világ Benne vár megváltásra (Róm 8,19kk). Az pedig, hogy a "legyőzhetetlen Nap-isten" mégis legyőzetett, bár születésnapját nem törölték el, csak az üdvözítő Jézus Krisztus születésnapjának alárendelték, egyben arra is emlékeztet minket, hogy az Újtestamentumban Istennek a természet világában adott minden kijelentése alá van rendelve a Krisztus szeretetét tettel bizonyító kijelentésnek.
Végül idézek egy részt Ambrosiusnak a már említett karácsonyi prédikációjából, mely ezt a gondolatot juttatja kifejezésre: "Nem teszi rosszul a nép, ha az Úr születésének ezt a szent napját az új napnak nevezi, és szilárdan állítja, hogy ebben a kifejezésben zsidók és pogányok egymásra találnak. Mi ehhez szívesen ragaszkodunk, mert Megváltónk eljövetelével nemcsak az emberiség üdve, de a Nap fénye is megújul.... Mert ha Krisztus szenvedésekor a nap elsötétült, fényesebben kell, hogy világítson Krisztus születésekor, mint bármikor". - Köszönöm a figyelmeteket!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése