3. A december 25-i ünnep
Mikor, hol és miért merül fel a december 25-i külön születésnapi ünnep? Ezekre a kérdésekre még mindig nem találták meg a tudósok az egyöntetű választ. A legbiztosabb feltételezés szerint ez Rómában 325 és 354 között történt. Valószínűleg az ősi epifánia-ünnep addigra már Keletről Nyugatra, sőt Rómába is eljutott. Ez a föltételezés kézenfekvő, bár nem bizonyítható. Mindenesetre az bizonyos, hogy Rómában 336-ban december 25-én ünnepelték Krisztus születése napját, sőt már előzőleg Nagy Konstantin idejében is. Lehetséges, hogy Rómában eleinte még a régi epifánia-ünnepet továbbra is megülték eredeti formájában akkor is, mikor az új ünnep már kezdett meghonosodni.
Mi volt az alapja annak, hogy december 25-re esett a választás, amikor az epifániától független, külön ünnepet vezettek be Krisztus születése megünneplésére? Elöljáróban megjegyzem, hogy a december 25-i születésdátum kiszámításához nem az a sok más, részben hasonló, alkalmi számítgatás adott indítást, melyekről már szóltunk, hanem talán csak segítette ezt a fejlődést. Sokkal inkább tekintetbe vehető a negyedik század elején a krisztológiai kérdés megfogalmazása, továbbá az a tény, hogy a pogányoknak december 25-e különlegesen fontos ünnepe volt, melyet a Nap-isten tiszteletére tartottak, és az, hogy Nagy Konstantin császár tudatosan törekedett a Nap-kultusz és a Krisztus-kultusz összekapcsolására.
Elsősorban a következőt kell megjegyeznünk: a 325-ös nicaeai zsinaton az egyház kifejezetten elítélte azt a tant, mely szerint Jézus születésekor nem maga Isten lett emberré. Ezzel együtt minden más tant is elutasítottak, azt is, hogy Jézust csak keresztelésekor adoptálta Isten. A római egyháznak különösen fontos szerepe volt a zsinat döntéseiben. Érthető, hogy ez a vita egyrészt kedvezett annak, hogy általában elterjedjen Krisztus születésének ünnepe - egyelőre a dátum kérdésétől függetlenül -, másrészt azonban annak is kedvezett, hogy teológiailag visszataszítónak találják (a megfogalmazott dogmatikai határozatok következtében) a születés ünnepének a keresztelés ünnepével való összekapcsolását ezen címszó alatt: "megjelenés". Nem azt jelentené-e ez, hogy az orthodoxiát összekapcsolják az eretnekséggel? Így magyarázható teljesen keresztyén teológiai meggondolások alapján az a törekvés, hogy Krisztus születése napjának külön ünnepet szenteljenek, s hogy ott, ahol a régebbi epifánia-ünnepet tartották, ilyen módon a születés ünnepét az epifánia-ünnepetől elválasszák.
Érthető, hogy éppen a római egyház volt azon, hogy a pogány természet-kultusszal szembeállítsa a maga sajátos fény-ünnepét, Krisztus születésének ünnepét, annak a gyermek Jézusnak ünnepét, akit Simeon dicsérő éneke így köszöntött: "fény, világosságul a népeknek". S újra meg újra emlékeztek Malakiás 3,20-ra: "Fölragyog majd az igazság Napja számotokra", mely Krisztusról szóló jövendölés. Ambrosius, milánói püspök egy prédikációban - melyben kifejezetten a pogány és a keresztyén ünnepet állítja szembe - azt mondja: "Krisztus a mi új napunk!" Augustinus is utal a pogány december 25-i ünnepre, mikor felszólítja a keresztyéneket, hogy ezen a napon ne a Napot imádják, mint a pogányok, hanem Azt, Aki a Napot teremtette. Sőt még Nagy Leó pápa is feddi azoknak tévhitét, akik karácsonykor a Nap születését ünneplik Krisztus születése helyett. Mindenesetre ezek a megnyilvánulások mutatják, hogy amikor Krisztus születésének ünnepét december 25-re helyezték, nem annak a következménye volt, hogy az egyház ne ismerte volna ennek a napnak pogány jelentőségét.
Bizonyosan közrejátszott azonban Nagy Konstantin császárnak a Nap-kultuszt és Krisztus-kultuszt egyesíteni akaró tudatos törekvése is. Ma már bizonyosnak látszik, hogy Konstantin nem annyira keresztyén, hanem inkább tudatos szinkretista volt, vagyis hogy ő a keresztyénség és a pogányság értékes elemeinek szintézisére törekedett. Bár a keresztyénség volt a legjobban pártolt vallás, mert - hála szervezettségének - ez a vallás a birodalmat leginkább egyesíteni tudta. De Konstantin arra is gondolhatott, hogy ebbe az egységes keretbe a vallások sokaságát is belekényszeríthetné. Tudatos pogányság elleni harcáról nem is értesülünk, személy szerint pogányságát nem adta fel halálos ágyán történt megkeresztelkedéséig. Természetesen igyekezett a pogányság megreformálására, aminek lehetővé kellett volna tenni, hogy a pogányságot a keresztyénséghez térítse. Így betiltotta a jóslás gyakorlását, a privát áldozati kultuszt és a durva, erkölcstelen templomi kultuszt. Egész életében szorgalmazta viszont a Nap-kultuszt. Magát két szobron is mint Napistent ábrázoltatta fényözönben, s a talapzatra ezt vésette: "Konstantinnak, a Naphoz hasonlóan tündöklőnek". Biztos, hogy Konstantin ötlete volt - hála a meglevő Krisztus-nap szimbólumának -, hogy a Nap-kultusz a Krisztus-kultusszal egyesüljön.
Ezért vezette be Konstantin 321-ben a keresztyén Úrnapját mint állami heti nyugalom napját is, mert ez a nap egybeesett egy Napistennek szentelt nappal. A második század közepétől kezdve az egykori "Úr-napja" helyett elő- fordul a "Nap-napja" elnevezés. Tehát már itt, jóval előbb összekapcsolódott a keresztyén üdvtörténetnek (nevezetesen Krisztus feltámadásának) gondolata - mert hiszen ez a vasárnap keresztyén értelme - a nap szimbolikával. Ismerve Konstantin szimpátiáját a Nap-kultusz iránt, megértjük azt az erélyes keresztyén intézkedését, amivel a keresztyén vasárnapot állami ünneppé tette, hogy egyúttal szándékának megfelelően a pogány Nap-kultuszt keresztyén formában a keresztyénségbe bevegye.
A vasárnap analógiája, mely éppen Konstantin uralkodása alatt lett hivatalos ünnep, számomra azt teszi valószínűvé, hogy talán még Konstantin idejében, de mindenesetre az ő befolyására tették Krisztus születése ünnepét december 25-re, a nagy Nap-ünnepre. Ahogy a Nap-napjával összekötötték Krisztus feltámadását, úgy most már a december 25-vel az ő születése is összekapcsolódott a Nap-ünneppel. De az olyan figyelmeztetések, mint az Augustinusé vagy Leó Pápáé nyilvánvalóan szükségesek voltak. Mert ez az erősen gyökeret vert pogány ünnep: "a legyőzhetetlen Nap" valójában nem épült le egyszerűen, hanem sok szokásban -melyeket most a Krisztus-ünnepre vittek át - tartotta magát. Így vált el a karácsony egy másik keresztyén ünneptől, a keresztelés ünnepétől, viszont most egy pogány ünnep befolyása alá került. Ez a befolyás elsősorban a karácsonyi szokásokra terjedt ki. Egy szír theologustól tudjuk, hogy a keresztyéneknél is szokás volt ezen a napon tüzet gyújtani. De az a gondolat, hogy Krisztus a világ világossága, Aki a sötétségben fénylik, és hogy eljövetele a világ teremtésével kapcsolatban van, független a december 25-i ünneptől, sőt előzőleg is minden ünneptől függetlenül benne van a keresztyénségben. - Folytatása holnap!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése