Az egyháznak nem a hitelek ellen kell szólnia, hanem a felelőtlenség,
a mértéktelen életszemlélet helyett kell egy ma is élhető életmodellt
felmutatnia – állítja Szűcs Ferenc teológus professzor a reformatus.hu-n
A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) rendszeres teológiai
tanszékének vezetője a gazdasági és hitelválság keresztyén, teológiai
vonatkozásairól úgy vélekedik, hogy bár a gazdasághoz és a pénzvilághoz
mindig hozzá fog tapadni a „hamis” jelző, ezt mégis lehet folyamatosan
„szelídíteni” és igyekezni emberarcúvá tenni. A Szentírás alapján maga a
hitel nem tiltott dolog, a gazdasági haszon céljából felvett kölcsön
fejében a hitelező is részesüljön egy tisztes, korlátozott mértékű
kamatban, a szegény embereknek nyújtott kölcsönért azonban nem szabadna
kamatot kérni.
– A keresztyén emberre milyen szabályok vonatkoznak a gazdasági tevékenységei során?
– Általánosságban szólva, nem hiszem, hogy a keresztyénekre más gazdasági törvények és szabályok vonatkoznának, mint a többiekre. Legfeljebb a megtartás módjáról, az erkölcsös, illetve a vitatható magatartás különbségeiről lehet beszélni a keresztyén etika felől. Különösen olyan korszakokban és helyzetekben válhat ez a kérdés izgalmassá, amelyekben sokan úgy érzik, hogy a törvénykövető magatartás nem versenyképes, sőt egyenesen hátrányos azokkal szemben, akik a szürke, vagy feketegazdaság íratlan szabályait, illetve gyakorlatát követik. Mégis, általánosságban azt mondhatjuk, hogy az erkölcs legtöbbször más tekintetben is az árral, közvélekedéssel szemben úszás és nem sodródás a kisebb ellenállás irányában. Ebbe nyilvánvalóan beletartozik a közterhek vállalása is, mivel a nagyobb közösségek szociális biztonságának mégiscsak ez az alapja. De ehhez a mérleg másik serpenyőjében is tartozik valami: a közélet megtisztulása és átláthatósága, amelynek része az is, hogy a törvények valóban ésszerűek és megtarthatók legyenek, és ne sújtsák azokat, akik alapjában véve tisztességesen akarnak élni. Szerintem a keresztyén gazdaságetikának egyszerre kell mind a két irányban hallatnia a hangját. Nem hárítható minden felelősség kizárólag csak az egyénre.
– Létezik-e a keresztyénség szempontjából igazságos, optimális gazdasági rendszer? Ha nincs ilyen, melyik megvalósult gazdasági berendezkedés állhatott ehhez a legközelebb?
– Ha a gazdaság egyik legfontosabb eszközének és mércéjének a pénzt tekintjük, akkor Jézus szavaira érdemes figyelnünk, aki ennek „istenéről ” mindig úgy beszélt, mint hamis mammonról. Naiv álmodozás lenne tehát abszolút igazságos és optimális mammonról beszélni. De a jézusi tanítás mégsem arról szól, hogy utálattal kell elfordulni tőle, hanem engedelmes eszközzé kell tenni, mert barátokat és mennyei kincseket is lehet szerezni általa. A gazdaság nyelvére lefordítva ez annyit jelent, hogy bár a gazdasághoz és a pénzvilághoz mindig hozzá fog tapadni a „hamis” jelző, ezt mégis lehet folyamatosan „szelídíteni” és igyekezni emberarcúvá tenni. Keresztyén szempontból tehát az a gazdasági rend tekinthető leginkább „optimálisnak”, amely úgy működőképes, hogy mégsem embertelen, azaz jól működnek azok a fékek, amelyek nem engedik gátlástalanul elszabadulni és embertelenné válni. Önmagukban az ’izmusok ’ (kapitalizmus, szocializmus) nem jelentenek megoldást, hiszen az egyik az elosztásban, a másik a termelésben mondott csődöt. Elvileg az un. szociális piacgazdaság tűnne működőképesnek. Ám, hogy a globális mammon ezt mennyire engedi érvényesülni, az éppen napjaink égető kérdése. Ezért is találom ezt a quasi metafizikai, isteni hatalmat, a mammont, kifejező metaforának, amelyik túlélte az istenek alkonyát. Egy egészen biztos: keresztyénként mi nem borulhatunk le előtte imádattal.
– A protestantizmus és a kapitalizmus kapcsolata Max Weber óta elhíresült. Igaz az a vád, miszerint a protestantizmus felelős a kapitalista piacgazdaságért és annak egyenlőtlenségeiért?
– Max Weber szociológusként abból a gyakorlati megfigyelésből és kérdésből indult ki, hogy miért alakult másképpen a nyugati civilizáción belül a protestáns hátterű országok politikai és gazdasági élete az újkorban, mint a más felekezetű országokban. Erre az egyik válasza vitathatatlanul helytálló: Luther német bibliafordítása nyomán itt változott meg a hivatás értelme, mivel az nemcsak az egyházi „hivatásokat” jelentette ezután, hanem a polgári foglalkozásokat is. Azokat is Isten hívásaként, azaz hivatásként élhetjük meg. A másik állításában is sok igazság van és ezt ő inkább a kálvinizmushoz kapcsolta: a becsületes munka és a visszafogott fogyasztás egyfajta jólétet, termelési és kereskedelmi dinamizmust hoz létre, tehát etikailag is igazolja a gazdasági prosperitást. Mármost annak a tételnek, hogy mindez a predestináció tan „beigazolódásaképpen” egyenesen következnék a kálvini teológiából, semmiféle teológiai alapja nincs. Kálvin a megszentelődésben látta a gyümölcsöket, nem a gazdasági prosperitásban. Ráadásul ő Genfben a szegénység megszüntetéséért indított harcot, amit a jobb módúak ’sáfársági’ szemlélete tett lehetővé. A szabad versenyes kapitalizmusnak és a piacgazdaság mindenhatóságának tehát semmi nyoma nincs a protestáns etikában, sőt éppen ettől szakadt el. Azt azonban nem tagadhatjuk, hogy azon a talajon romlott el, amelyiken egészen más okokból elindult. - Folytatása következik...
– A keresztyén emberre milyen szabályok vonatkoznak a gazdasági tevékenységei során?
– Általánosságban szólva, nem hiszem, hogy a keresztyénekre más gazdasági törvények és szabályok vonatkoznának, mint a többiekre. Legfeljebb a megtartás módjáról, az erkölcsös, illetve a vitatható magatartás különbségeiről lehet beszélni a keresztyén etika felől. Különösen olyan korszakokban és helyzetekben válhat ez a kérdés izgalmassá, amelyekben sokan úgy érzik, hogy a törvénykövető magatartás nem versenyképes, sőt egyenesen hátrányos azokkal szemben, akik a szürke, vagy feketegazdaság íratlan szabályait, illetve gyakorlatát követik. Mégis, általánosságban azt mondhatjuk, hogy az erkölcs legtöbbször más tekintetben is az árral, közvélekedéssel szemben úszás és nem sodródás a kisebb ellenállás irányában. Ebbe nyilvánvalóan beletartozik a közterhek vállalása is, mivel a nagyobb közösségek szociális biztonságának mégiscsak ez az alapja. De ehhez a mérleg másik serpenyőjében is tartozik valami: a közélet megtisztulása és átláthatósága, amelynek része az is, hogy a törvények valóban ésszerűek és megtarthatók legyenek, és ne sújtsák azokat, akik alapjában véve tisztességesen akarnak élni. Szerintem a keresztyén gazdaságetikának egyszerre kell mind a két irányban hallatnia a hangját. Nem hárítható minden felelősség kizárólag csak az egyénre.
– Létezik-e a keresztyénség szempontjából igazságos, optimális gazdasági rendszer? Ha nincs ilyen, melyik megvalósult gazdasági berendezkedés állhatott ehhez a legközelebb?
– Ha a gazdaság egyik legfontosabb eszközének és mércéjének a pénzt tekintjük, akkor Jézus szavaira érdemes figyelnünk, aki ennek „istenéről ” mindig úgy beszélt, mint hamis mammonról. Naiv álmodozás lenne tehát abszolút igazságos és optimális mammonról beszélni. De a jézusi tanítás mégsem arról szól, hogy utálattal kell elfordulni tőle, hanem engedelmes eszközzé kell tenni, mert barátokat és mennyei kincseket is lehet szerezni általa. A gazdaság nyelvére lefordítva ez annyit jelent, hogy bár a gazdasághoz és a pénzvilághoz mindig hozzá fog tapadni a „hamis” jelző, ezt mégis lehet folyamatosan „szelídíteni” és igyekezni emberarcúvá tenni. Keresztyén szempontból tehát az a gazdasági rend tekinthető leginkább „optimálisnak”, amely úgy működőképes, hogy mégsem embertelen, azaz jól működnek azok a fékek, amelyek nem engedik gátlástalanul elszabadulni és embertelenné válni. Önmagukban az ’izmusok ’ (kapitalizmus, szocializmus) nem jelentenek megoldást, hiszen az egyik az elosztásban, a másik a termelésben mondott csődöt. Elvileg az un. szociális piacgazdaság tűnne működőképesnek. Ám, hogy a globális mammon ezt mennyire engedi érvényesülni, az éppen napjaink égető kérdése. Ezért is találom ezt a quasi metafizikai, isteni hatalmat, a mammont, kifejező metaforának, amelyik túlélte az istenek alkonyát. Egy egészen biztos: keresztyénként mi nem borulhatunk le előtte imádattal.
– A protestantizmus és a kapitalizmus kapcsolata Max Weber óta elhíresült. Igaz az a vád, miszerint a protestantizmus felelős a kapitalista piacgazdaságért és annak egyenlőtlenségeiért?
– Max Weber szociológusként abból a gyakorlati megfigyelésből és kérdésből indult ki, hogy miért alakult másképpen a nyugati civilizáción belül a protestáns hátterű országok politikai és gazdasági élete az újkorban, mint a más felekezetű országokban. Erre az egyik válasza vitathatatlanul helytálló: Luther német bibliafordítása nyomán itt változott meg a hivatás értelme, mivel az nemcsak az egyházi „hivatásokat” jelentette ezután, hanem a polgári foglalkozásokat is. Azokat is Isten hívásaként, azaz hivatásként élhetjük meg. A másik állításában is sok igazság van és ezt ő inkább a kálvinizmushoz kapcsolta: a becsületes munka és a visszafogott fogyasztás egyfajta jólétet, termelési és kereskedelmi dinamizmust hoz létre, tehát etikailag is igazolja a gazdasági prosperitást. Mármost annak a tételnek, hogy mindez a predestináció tan „beigazolódásaképpen” egyenesen következnék a kálvini teológiából, semmiféle teológiai alapja nincs. Kálvin a megszentelődésben látta a gyümölcsöket, nem a gazdasági prosperitásban. Ráadásul ő Genfben a szegénység megszüntetéséért indított harcot, amit a jobb módúak ’sáfársági’ szemlélete tett lehetővé. A szabad versenyes kapitalizmusnak és a piacgazdaság mindenhatóságának tehát semmi nyoma nincs a protestáns etikában, sőt éppen ettől szakadt el. Azt azonban nem tagadhatjuk, hogy azon a talajon romlott el, amelyiken egészen más okokból elindult. - Folytatása következik...
Csepregi Botond-Pásztory Ádám
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése