Melyik vallás és isten az igazi?

Annak ellenére, hogy a mai embert a tudomány és technika csodái veszik körül, mégis valósággal „gomolyognak” körülöttünk a különböző hitek és vallások. De amíg régen a kérdés így hangzott: Létezik-e Isten? – ma sokkal inkább így: Melyik vallás az igazi? Melyik hit, és melyik isten a valódi? 

 De miért is ez a vallási dömping? Először is, mert a tudomány és a technika nem adott minden kérdésünkre választ, sőt minden újabb találmány és felfedezés legalább egy új kérdést szült. Másodszor azért, mert arra kérdésre, hogy emberi élet honnan és hová tart, nem lehet tudományosan választ adni. Harmadszor azért, mert a vallás (Isten) nélküli világ nem vált emberibb világgá. 

Melyik hit és melyik isten a valódi? Egyáltalán miért fontos kérdés ez? Mert az, amiben hiszünk, és véleményem szerint nincsen olyan ember, aki ne hinne valamiben, az, ami az életüket mozgatja, az mindenre hatással van az életünkben. A hitünk hatással van személyes boldogságunkra, emberi kapcsolatainkra, de még önmagunk elfogadására és megismerésére is. Ezért nem mindegy az, hogy mi az, amire kinyitjuk magunkat, az életünket, a lelkünket. Mert a vallások terén is igaz a közmondás: „Nem mind arany, ami fénylik!”, és ezt a közmondást kicsit kicsavarva: „Nem fénylik mindig az, ami arany”. 

A körülöttem élők, akik nem járnak közösségünkbe, egyházi embert látnak bennem. Valakit, akivel kapcsolatban sok előítéletük van, pusztán csak azért, mert ilyen-olyan élményük volt vagy van az egyházi emberekkel, papokkal, lelkészekkel kapcsolatban. Mégis, ha önmagamat definiálnom kell, akkor inkább ezt mondom: elsősorban keresztény ember vagyok, akinek speciális hivatása az, hogy lelkész. S azt kell mondanom szomorúan és őszintén, hogy sokszor „az egyházi” és „a keresztény” fogalmak, tartalmukat tekintve, nem találkoznak egymással. Egyházinak lenni nem jelent feltétlenül elkötelezettséget, valódi hitet, de jelenthet képmutatást, amolyan „bort iszik, vizet prédikál” magatartást. Kereszténynek lenni, a szó igazi értelmében, azonban azt jelenti: valaki, aki Jézus Krisztust követi, aki Jézusra bízta a sorsát és az életét, az általa tanított értékek szerint igyekszik igazodni, élni, járni, gondolkodni. S megdöbbentő lehet, de néha a kettő, vallásosnak és keresztyénnek lenni, kizárja egymást! Mert nem lehetek egyszerre vallásos és elkötelezett keresztény ember, aki életét Krisztusra bízta. 

A Biblia az előbbi, a vallásos ember életét úgy írja le a maga képes beszédével: "langyos". A langyos víz sem nem forró, sem nem jéghideg. Valahol a kettő határán áll. Ha forró fürdőt akarok venni, mert át akarok melegedni, és a kádba ülve langyos vízbe érkezem, hát... még jobban kezdek fázni, ahelyett, hogy átmelegednék. Egy percig sem fogok a kádban maradni, hanem megnyitom a forróvíz csapot. Ha a tikkasztó hőségben egy pohár friss, hideg vízre vágyom, és elképzelem mennyire üdítő és hűsítő lesz meginni azt, de a pohárban langyos víz lötyög, hát... bizonyára az első korty után csalódottan teszem le a poharat. Mert a langyos víz semmilyen víz.

Így van ez a langyos, azaz vallásos emberrel is: semmilyen. Színtelen, szagtalan, élettelen.  Jézus nem egy vallás tanait, és nem vallási szokásokat és technikákat akart megtanítani követőinek. Jézus azért jött, hogy az emberek Őt magát kövessék, neki kötelezzék el magukat, és ne ezt ne csupán elméletileg tegyék, hanem valóságosan.Vajon te Őt követed már, vagy még két világ határán lavírozol?

Gondolatok alapja: Klaus Douglas