Lukács - 1. Bevezető gondolatok

Néhány bejegyzés erejéig azzal a Lukáccsal szeretnék foglalkozni, akit Pál apostol csak "a szeretett orvosként" emleget Kolosséba írt levelében [Kolossé 4,14]. Személyének egyik érdekessége az, hogy ő az egyetlen pogány, azaz nem zsidó származású, szerzője az Újszövetségnek. De ezen túl is van mit írnunk róla, mert Lukács nemcsak korának kiemelkedő műveltségű embere, és így Pál tökéletes társa volt, hanem hiteles történészként, diplomataként, jeles teológusként [teológia = Istenről szóló tudomány], valamint evangélistaként is beszélhetünk róla. Lukács tehát azt a keresztyén embert testesíti meg, aki méltán lehet a mai kor keresztyéneinek is példaképe. 

Tapasztalatom szerint a legtöbb mai keresztyén lelki téren megelégszik a középszerűséggel, és ahogyan életének más területein is, erkölcsi téren is, szomorúan igénytelenné válik. Vagy inkább azt kellene írnom, hogy megtérése után nem válik, nem törekszik a minőségibb életre, nem lesz igényesebbé, érzékenyebbé és fogékonyabbá arra, hogy Krisztusban és Krisztus által többé legyen, mint aki megtérése előtt volt. Arról már nem is beszélve, hogy a legtöbben felületesen vagy egyáltalán nem ismerik a Szentírást, és ami a legrosszabb az az, hogy legtöbbeket ez nem is nagyon zavar.

Lukács, aki maga sem ismerte az ember Jézus Krisztust, aki csak az apostoli hagyományból meríthetett, és a még élő tanúk bizonyságtételére támaszkodhatott, akárcsak mi, mégis arra törekedett, hogy minél jobban megismerje, minél mélyebben megértse Krisztus evangéliumát. S nemcsak azért, mert az volt a célja, hogy megírja a maga hatalmas munkáját - evangéliumát és az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyvét -, hanem azért is, csak az lehet mások számára bizonyossággá, aki maga is sziklaszilárd bizonyosságot nyert a Krisztusban kijelentett isteni igazság felől. "Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni?" [1Korinthus 14,8] - azaz: ha a bizonyságtevő maga nem gyökerezik szilárdan Krisztusban, akkor hogyan fog másokat Krisztushoz vezetni?

Számomra Lukács abban is példakép, hogy művelt, tanult és gondolkodó ember létére, mégsem szégyellt Krisztus követőihez csatlakozni. Nem érezte "lealacsonyítónak", hogy valami olyan dologba vesse bizalmát, amelyet nem láthatott, amely nem volt kézzel fogható.

A bevezető gondolataim zárkásaképpen Lukács még egy fontos tulajdonságáról szót kell ejtenem! Arról, hogy megbízható társa és kísérője tudott lenni Pálnak, miközben azt sem szégyellte, hogy a háttérbe húzódva, a második vonalban álljon, az apostol mögött, őt támogatva. Egyes írásmagyarázók szerint, [többek között] könyvei megírásába is azért kezdett bele, hogy Pál szolgálatát erősítse. Ma is sok Lukácshoz hasonló háttéremberre lenne szükség gyülekezeteinkben, akik erősítik, és nem gyengítik az elöljárók szolgálatát.