2) A jelen társadalmi közegéből adódó istentiszteleti tehertételek
Az előző korok egyházi tehertételei még kirívóbbak és nyomasztóbbak, ha a bennünket körülvevő társadalmi közeg istentiszteletre ható, azzal konkuráló jelenségeit is számba vesszük. A kommunikációs hatások és technikák frontvonala igen széles és szinte mindenkit elér. Ezért is találjuk magunkat egyre többször szemben olyan elvárás-listákkal az ún. „modern felfogású gyülekezeti tagjaink” szavain, biztatásán keresztül, amelyet tudva vagy öntudatlanul valamilyen társadalomban szerzett „élmény” motivál, s úgy érzi, ha ezt vagy azt az ötletet adaptálnánk az istentiszteletbe, akkor az megújulást hozhatna.
Az alábbiakban az ezredforduló társadalmának „címkéit”, mint korjellemzőket ütköztetjük a hagyományos istentiszteleti gyakorlattal, mint amelyek gondolkodásra késztethetnek bennünket a jövő istentiszteletével kapcsolatban. Ha figyelmesen végiggondoljuk őket, akkor nem csak az elvetendő és átvehetetlen vonások fogalmazódnak meg, hanem sürgetőbbnek érzékeljük az önkritikát és a helyes út megtalálásának igyekezetét.
Minden „címke” egy kérdés megfogalmazására késztetett:
Konzum-társadalom – Fogyasztói-szolgáltató istentisztelet? A konzum társadalomban minden megvehető, minden megszerezhető. Szaporodnak a színvonalas családi eseményeket szervező irodák, amelyek videóra kívánkozó körülmények között, hangulatos díszletek és kellékek segítségével, hangulatos szövegek és zenék elhangzása közben kínálják rendezvényeiket az élet korfordulóihoz.
Ugyancsak jellemző az egyszer használatos cikkek, az eldobhatóság a konzum-társadalom világában.
Mire figyelmeztet ez bennünket? Arra, hogy egyre többször találkozunk az istentisztelettel kapcsolatban is az ilyen „fogyasztói szemlélettel”. A liturgia menetébe, az elhangzó tartalomba, a „szereposztásba és a szereplőkbe” egyre gyakrabban akarnak beleszólni a „megrendelőkként” fellépő, szolgáltató egyházat kereső atyafiak. Olykor mindezt rivalizálásos alapon gondolják, s egy korábbi élményükhöz szeretnének valami „extrát” is kérni. Hogy mindezek nem biblikusak, nem teljesíthetők református felfogás szerint, és nem férnek bele a liturgiai szabadságba, arról már nem is beszélek.
De vajon ebben a változtatni akarásban nincs ott valami rejtett üzenet arról, hogy az istentiszteleteink nem elég vonzók, hívogatók, és ott-tartók? Talán fogyaszthatatlanok is az avítt vagy modernkedő, fölöslegesen archaizáló, túl-papos vagy túl lezser lazaság végletessége miatt? Talán fogyaszthatatlanok a száraz, logikátlan és dogmatizáló vagy a lerohanóan gyomorszájon evangélizáló, kenetteljes és kánaáni nyelvezet miatt? Mintha belőlünk egyszer is elég lenne, eldobhatók vagyunk, mert istentiszteletünk nem vonz és nem hívogat, hogy gyere máskor is hitben ünnepelni tanulni?!
Mire figyelmeztet ez bennünket? Táplálóbb istentisztelet szükséges, amely újra és újra nélkülözhetetlen, amely visszahív és visszavár Isten színe elé ünnepelni.
Információs társadalom – Mennyi a hitelessége az istentiszteletnek? A mérhetetlen mennyiségű, változó minőségű, kétes hitelességű és kontrollálhatatlan információk világában élünk. Embert próbáló és fárasztó feladat kiválogatni egyrészt azt, hogy mik azok az alapinformációk, amelyek fontosak, amelyeknek át kellene szólniuk a hangzavaron, túlkiabálva a többit; másrészt mik azok a rárakódott információk, amik gyengítik a lényeget, lehántandók, mert csak a göngyöleg szerepét töltik be.
Az istentiszteleten elhangzó „információk”-kal sincs másként. Ha a liturgiában és az igehirdetésben csupán bújtatottan, homályosan, sok „körettel” és körülményesen van jelen az információ, az Ige, akkor elvész az istentisztelet hitelessége. Az alapinformációt semmi nem fedheti el, ezért annak átütőnek, egyértelműnek és világos megfogalmazásúnak kell lennie. Minden istentiszteleti elem, ami körülveszi, arra kell szolgáljon, hogy rárakódás, elfedés helyett a felerősítést, a rávezetést, a mindenen átszólást szolgálja. Az igehirdetést körülvevő istentiszteleti elemeknek olyan rezonancia-teret kell képezniük, amelyek a kérügma kihangzásának szolgálatában állnak.
1 megjegyzés:
Nekem az áhitat hiányzik. Isten jelenlétébe sok minden nem fér bele, amit nem mernénk megtenni, így-úgy amúgy megnyilvánulni, ha hinnénk, hogy Isten valóban jelen van.
Megjegyzés küldése