A pénz és annak értéke

Egy poros vadnyugati kisváros kocsmájában egy magányos cowboy üldögél. A szomszéd asztaltól hallja a hírt, hogy a megyei seriff keres egy cowboyt, aki valami postarablási ügybe keveredik. Cowboyunk érzi, hogy mennie kell, nehogy elkapják. Félrehívja a kocsmárost és a következőre kéri:

- "Olyan helyre megyek, ahova veszélyes dolog lenne sok pénzt vinni magammal. Kérlek, őrizd meg nekem ezt az erszényt." – a kabátjából előhúz egy vaskos erszényt. – "100 csengő dollár van benne."

- "És mikor jössz vissza?" – kérdezte a kocsmáros.

- "Leghamarabb két esztendő múlva." – a kocsmáros beleegyezett, hogy megőrzi a pénzt hiánytalanul. A cowboy pedig elporoszkált a lován.

A kocsmáros eltette a pénzt. Abban biztos volt, hogy a cowboy megbízik benne, azért kérte meg a pénz őrzésére. S tudta, hogy a cowboy még egy dologban bízik, a hatlövetűjében. Ezért a kocsmáros mindenképpen meg akarta őrizni a pénzt. Ám ahogy nap mint nap látta a ládában, el kezdett gondolkodni. A cowboy azt mondta, két év múlva jön vissza. Neki, a kocsmárosnak pedig pénzre lenne szüksége. A kocsma még akkor épült, amikor az első echós szekérrel érkező bevándorlók alapították a várost, s bizony megkopott kissé. Szükség lenne egy kis felújításra. Ez különösen akkor lett lényeges, amikor szemben egy új szalon nyílt és a városka lakói oda tódultak.

Végül az egyik reggel a kocsmáros fogta a pénzt és elment néhány helyi mesteremberhez. A festőt megkérte, fesse ki a kocsmáját. Az ácsot megkérte, javítsa meg a tetőt. Az asztalostól új asztalokat és székeket rendelt. Felvett egy szolgálólányt is, hogy győzzék a munkát. A 100 dollár elfogyott, de a kocsma megszépült. A vendégek újra visszatértek. A 100 dollárnyi érme pedig vándorútra kelt a városban. A mesteremberek is vettek ezt-azt, élelmiszert, új ruhát, miegymást. S munka után szívesen ültek be beszélgetni a kocsmába. A kocsmáros alig két hónappal később azt vette észre, hogy a 100 dollár mind visszakerült az erszénybe. A kocsma kezdett kicsi lenni, és sok cowboy, meg a kevés hivatalnok mondta, hogy szívesen ebédelne is, ha lenne egy étterem. Ezért a 100 dollárból építtetett egy éttermet, szakácsokat, pincéreket vett fel. S a 100 dollár újra vándorolni kezdett. Az alkalmazottai a fizetésükből, új ruhát vettek, szobát béreltek, lovat vásároltak. Fél év múlva újra visszacsordogált az elégedett vendégektől a pénz. S így indult el még kétszer az erszény tartalma. Szépült a város, biztonságosabb lett, boldogabb. Mindenkinek volt munkája, meg tudta vásárolni magának, amire szüksége volt. S az elégedett emberek szívesen jártak iddogálni a kocsmába, ettek az étteremben, vásároltak a boltban.

A cowboy rá sem ismert a városra, amikor visszatért. Beült a kocsmába. A kocsmáros megismerte, fogta az erszényt és odavitte a cowboynak: tessék, hiánytalanul megőriztem neked. A cowboy legyintett:

- "Hagyd csak, a pénz úgy is hamis volt."

A kocsmáros először megdöbbent, majd körülnézett, hallotta e valaki őket. De nem volt a közelben senki. Megköszörülte a torkát:

- "Akkor, ha megengeded vándor, megtartanám szerencsepénznek. S te vendégem vagy egy finom ebédre." A pénz, a hamis pénz pedig talán azóta is vándorol körbe-körbe…

Mi a tanulsága ennek a kis történetnek? Az, hogy a pénz annyit ér csupán, amekkora értéket tulajdonítunk neki.