Fiatal pár lép legyen a város legszebb játéküzletébe. A férj és a feleség hosszasan nézegetik a színes játékokat. Némelyek fenn sorakoznak az állványokon, mások a mennyezetről lógnak le vagy a pultokon fekszenek szívderítő tarkaságban. Vannak itt síró és nevető babák, elektronikus játékok, kicsike konyhák, melyekben lángost és süteményt sütnek. Nem tudják eldönteni, melyiket vegyek meg. A csinos eladónő hozzájuk lép.
- Nézze - kezdi magyarázni a feleség -, nekünk egy egészen kicsi lányunk van, és mi sokat vagyunk távol hazulról, Gyakran még este is.
- Olyan kislány, aki keveset mosolyog - folytatja a férj.
- Szeretnénk venni neki valamit, ami boldoggá tenné - veszi át a szót újra az asszony -, akkor is, ha mi nem vagyunk mellette. Valamit, aminek örülne, ha egyedül van.
- Nagyon sajnálom - szólal meg udvariasan az eladónő -, de mi nem árulunk szülőket.
Dönteni arról, hogy gyermekünk legyen, olyan nagy dolog, mintha szerződést kötnénk vele egy mérhetetlen nagy feladatról, amelyet az emberi ész elképzelni is alig képes. A kicsinyek mind olyan meghívóval érkeznek hozzánk, amely az egész életre szól, és azt mondják: "Hívtál! Itt vagyok!" Itt kezdődik minden nevelési feladat.
(Bruno Ferrero)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése