2010. június 23.

Gondolatok az istentiszteletről 3.

Az istentiszteleten való részvétel a korai keresztyénség idején magától értetődő volt. A „gyülekezet/istentisztelet elhagyása” (Zsid 10,25) a hit gyengeségét a keresztyén élet gyöngeségét jelentette egyértelműen.

Attól az időtől kezdve azonban, amikor az istentisztelet a mindennapi élet része lett (Nagy Konstantin császár rendeletére utalhatunk itt, aki lényegében államvallássá tette a keresztyénséget, illetve Magyarországon István királyra, aki királyi rendelettel szabályozta, hogy tíz falu építsen egy templomot) számolnunk kell azzal, hogy azok közül, akik részt vesznek az istentiszteleteken nem mind hívő emberek is egyben. A reformátorok is beszélnek már a gyülekezet két rétegéről: a./ Azokról, akik a gyülekezethez Krisztusba vetett hittel tartoznak („ecclesia proprie dicta”) és b./ Azokról, akik a gyülekezethez csupán külsőleg, a ceremóniákon való részvétellel tartoznak („ecclesia late dicta”). Az igazi egyház tulajdonképpen a Krisztusban hívő emberekből áll... (...)

Tóth Sándor református lelkipásztor

0 megjegyzés: