1946. Szenteste – Valahol Oroszországban...
A német hadifoglyok tábora elcsendesedett. A szénbányában ledolgozott nehéz műszak után, lassan álomba szenderülnek a rabok. Egyszer csak kitárul a nehéz, tolózáras ajtó, és a hadifoglyok által legjobban rettegett vezényszó zökkent vissza mindenkit az álomból a kegyetlen valóságba:
– „Egész tábor, sorakozó!” - maga a tábor parancsnoka szól hozzájuk.
– „Hadifoglyok! Hazátokban ma két napig tartó ünnepet kezdenek. A nagy Szovjetunióban nincs időnk ünnepelni. Itt kemény munka folyik, hogy megteremtsük a világ proletárjainak jólétét. Ezért most a világ valamennyi dolgozójával való együttérzésetek jeléül énekeljétek el velem az Internacionálét!” - El is kezdi: „Fel, fel ti rabjai a földnek...”
De az ezer fogoly hallgat. Valaki hátul egy másik dalba kezd, néhányan éneklik vele, először kissé bátortalanul: „Csendes éj, szentséges éj...”
A táborparancsnok a nemzetközi munkásinduló végét ismétli: „Ez a harc lesz a végső...”. Ekkor, mintegy ellen-énekként zendül fel a „Csendes éj” második strófája, melynek utolsó sorait ezer, rabságban is szabad torok, már nem is énekli, hanem szinte belekiáltja a sötét éjszakába: „Krisztus megszabadít! Krisztus megszabadít!”
Ha vannak különleges pillanatok az életben, amikor az ember közel érzi az eget magához, akkor ez a pillanat ilyen lehetett. Egyikük sem tudta megmagyarázni, de akkor és ott, ez a karácsonyi ének új erőt adott, reményt ébresztett: „Krisztus megszabadít! Krisztus megszabadít!”
Jézus nevének is ez a jelentése: „az Örökkévaló megszabadít”. Amikor tehát Isten azt a parancsot adta Józsefnek, hogy annak a különleges gyermeknek, akit jegyese Mária hordott a szíve alatt, a Jézus nevet adja, akkor ebbe a névbe belefogalmazta mindazt, amit rajta keresztül és benne nekünk akart ajándékozni: az Ő szabadítását. Jézusban az Isten tehát azért lett emberré, hogy Szabadítónkká legyen.
De hát szabadításra a foglyoknak van szükségünk! Mi pedig nem vagyunk foglyok. Szabadok vagyunk! Azt tesszük, amit csak akarunk!
Valóban így van ez? Vagy csak ezt akarjuk hinni?
Mi foglyai vagyunk a múló időnek. Perceink szorításában élünk.
Foglyai vagyunk a saját és a mások elvárásainak. Állandó teljesítménykényszer nehezedik ránk.
Foglyai vagyunk a természetünknek, az indulatainknak, a félelmeinknek, a szorongásainknak, hullámzó érzéseinknek.
Foglyai vagyunk rossz szokásainknak, amelyektől képtelenek vagyunk szabadulni.
Foglyai vagyunk bűneinknek, amelyeket bárhogyan is próbálunk elrejteni, elfelejteni, azok újra és újra ráülnek lelkiismeretünkre.
Szükségünk van Szabadítóra, és arra, hogy átéljük mi is azt, amit 1946-ban – valahol Oroszországban a német hadifoglyok átéltek. Hogy az ég hozzánk is közel hajoljon, és valóságosan átéljük mi is a karácsonyi csodát! Átéljük azt valóságosan, amit az énekben ezerszer énekeltünk: „Krisztus megszabadít! Krisztus megszabadít!”
ÁLDOTT KARÁCSONYT MINDENKINEK!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése